91 fő részvételével zajlott vasárnap a III. Brigetio MTB Maraton -és gyermekversenyek rendezvényünk, melynek idén is a Monostori Erőd adott otthont!
Az elmúlt napok esős időjárása és az előrejelzések alapján sem számíthattak a bringások jó időre, de a verseny napjára kitisztult az ég, kisütött a nap és a hőmérséklet is felmelegedett, egyszóval minden adott volt egy délelőtti versengéshez! Mi szervezők is próbáltunk változatos rajtcsomagot összeállítani, minden maratonon résztvevőnek egyesületünk kulacsát továbbá a www.nutridepo.hu jóvoltából 1 db Science is Sport energy gélt ajándékoztunk.


Délelőtt 10 órakor közös rajttal vágtak neki a montisok a 33 km-es pályának, amely igaz sok szintet nem tartalmaz, azonban pihenni sem hagyja a bringásokat. A rajt utáni pillanatok igazán fontos annak aki nyerni akar, a Monostori Erőd ellenlejtőn kialakított körpályán minden pozícióért meg kell küzdeni, aki egy lassabb versenyző mögé beszorul jelentős hátrányt is összeszedhet az élen lévőkhöz képest. A rajtot követően már kijöttek az erőkülönbségek, Kovács Győző már a verseny kezdetén elszakadt a mezőnytől és folyamatosan növelte előnyét az üldöző csoporttól, melyet Fekete Zsolt (Bakony Racing Team), Kurdi István (C.K. Piko Bike), Dékány Tamás (Fender), Kovács Norbert alkottak.


Kovács Győző végül egészen óriási 1:15:55 menetidővel megnyerte a III. Brigetio MTB Maratont! A már említett üldöző csoportból 1 perc 19 másodperces hátránnyal második helyen Fekete Zsolt (Bakony Racing Team), a harmadik helyen Kurdi István (C.K. Piko Bike) ért célba! A nők versenyét 1:45:03 menetidővel Farkas Szilvia (C.K. Piko Bike) nyerte meg Kardos Nóra és Csiba Ildikó (C.K. Piko Bike) előtt!
Egyesületünket 11 fő képviselte a versenyen, szép eredményeket elérve.
– Kolozsváry Szilárd: bukott az ellenlejtőn, eltörött a kormánya, ezért feladni kényszerült a versenyt

– Gelle Olívia: női serdülő 2. hely
– Orot Bence: férfi serdülő 1. hely
– Eisemann Róbert: férfi master 4. hely
– Tóth Viktor: férfi master 8. hely
– Fekete Nóra: női master 4. hely
– Nagy Sándor Attila: férfi master2 6. hely
– Szili Ferenc: férfi master2 15. hely
– Agócs Gábor: férfi master3 7. hely
– Csintalan Miklós: férfi master4 1. hely
– Németh Zoltán: férfi master4 2. hely
Az abszolút férfi-női dobogós helyezettek gyönyörű, kézműves mester által készített díjat, a leggyorsabb férfi és nő 1-1 vacsora utalványt vehetett át a BOSS-CO Pizzéria felajánlásából. Helyezettjeinknek a Komáromi Teremgokart pálya 10 perces gokartozást, a Brigeto Gyógyfürdő strandbelépőket ajánlott fel.
Ezen a napon a gyermekek is belekóstolhattak a kerékpárverseny hangulatába, részükre a Monostori Erődben kialakított körpályán szerveztünk gyermekversenyt, ahol 1 vagy 3 kört kellett teljesíteni korosztálytól függően.

Letölthető eredmények: xlsx
További képek: LINK

Rendezvényünkhöz jelentősen hozzájárult az Ireks Stamag Kft., senkit sem hagytak éhesen, zsíroskenyérrel és süteménnyel látták el a résztvevőket! Az Ireks Stamag Kft-nek köszönhetjük a nagyszerű, szélálló rendezvénysátrat is, emellett köszönetünket szeretnék kifejezni az egyesületünknek készített 4 db strandzászlóért is!

A kiváló minőségű rajtszámokat, okleveleket, emléklapokat a DP COPY-nak köszönjük!
Támogatóinknak nagyon köszönjük a vagyoni és egyéb hozzájárulást, nélkülük ez a rendezvény nem valósulhatott volna meg!
KÖSZÖNJÜK!
– Komárom Város Önkormányzat
– Water Seal
– TibiZár
– Hartmann Hungary
– Monaco Kávézó
– Ireks Stamag (rendezvénysátor, zsíroskenyér, sütemény, strandzászló)
– Teremgokart Komárom (30% kedvezmény a Teremgokart pályán minden indulónak, 20 db 10 perces gokartozás belépőjegy)
– Boss-Co Komárom (50% kedvezmény a rajtszám felmutatójának + 2 főnek a helyben fogyasztott pizzák árából, 2 db vacsorautalvány)
– DP Copy (rajtszám, oklevél, emléklap, plakát)
– Nutridepo, a bajnokok ellátója (Science in Sport energy gel)
– Brigetio Gyógyfürdő (belépőjegy)
– Herczeg Bálint grafikus (grafikai munkák elkészítése)
Tagjainknak, segítőinknek köszönjük a rengeteg munkát, aminek köszönhetően ezt a rendezvényt megszervezhettük!









Április 13-án csütörtökön 18 órakor rajtolt az 5 fordulós Bike Attack versenysorozat első megmérettetése! A Slovakia Ring tökéletes aszfaltján 10 kört, azaz 59 km-t kellett teljesíteni a versenyzőknek. A verseny előtt esett az eső, de szerencsére a rajtra kitisztult az ég, csak a hűvös szél és a vizes aszfalt nehezítette a versenyzőket.
A rajtrácsra 6 nemzet, 66 versenyzője sorakozott fel, egyesületünket ifj. Héregi Péter és Gregor Zoltán képviselték. A rajtot követően rögtön megkezdődtek a támadások, többen megpróbáltak elszakadni a mezőnytől, sikertelenül, a mezőny reagált a próbálkozásokra. A 10 kör során folyamatos volt a próbálkozás, végül mezőnyhajrá döntött a helyezésekről. A leggyorsabb az osztrák Gaubatz Lukas a Format Rc (AUT) versenyzője lett, Vanco Jakub ASK Inter Bratislava (SVK) és Fetko Viktor (SVK) előtt.



Gyönyörű tavaszi, napsütéses idő fogadta az extrém sport rajongóit az első hazai Downhill kerékpárversenyen egyesületünk szervezésében április 2-án! A versenypályának az elmúlt napok száraz meleg időjárása nem tett jót, a verseny napjára elég homokos lett a talaj, ennek ellenére reméljük mindenki nagyon jól érezte magát. Idén a verseny színvonalát a chipes időméréssel próbáltuk tovább növelni, a résztvevőket a versenynapon az Ireks Stamag látta el zsíroskenyérrel és finomabbnál finomabb süteményekkel.
z edzésen elért időeredmények alapján, kategóriánkénti lebontásban kezdődhetett a verseny döntője, ahol a leggyorsabb idén is Zámbó Dávid volt, aki a tavalyi évhez hasonlóan, idén is megnyerte a Szomód DH-t! Nőknél a leggyorsabb Vincze Erzsébet, hobby kategóriában Csicsai Ádám, junior kategóriában Muszula Balázs, master kategóriában Fülöp Gergő érték el a leggyorsabb időeredményt! Zámbó Dávid az eredményhirdetésen egyedi, kézműves díjat vehetett át, a kategória legjobbjait érem és oklevél díjban részesültek. Egyesületünket Csicsai Ádám és Kupfer Zoltán képviselték hobby kategóriában, Ádám az első, míg Zoltán a 4. helyen zárta a versenyt. Tichy László a juniorok versenyében a 10. helyen végzett.



