Február 9-én impozáns környezetben, a Monostori Erőd falai között tartottuk évadnyitó Közgyűlésünket. Az első napirendi pontban Gregor Zoltán elnök számolt be az előző éves tevékenységről, amely során kiemelte, hogy az egyesületi tagok közös munkája által számos lakossági programot valósított meg egyesületünk, a szerteágazó programoknak köszönhetően megismertettük az egészségéges életmód fontosságát, a kerékpározást, mint környezettudatos közlekedési eszközt, a biztonságos közlekedés fontosságát, a kerékpárt, mint versenysportot és városunkat, Komáromot. 2018-ban Egészségmegőrző Program keretein belül a lakosok 3 kerékpáros kiránduláson vehettek részt. Az extrém sport szerelmeseinek a Szomód Downhill kerékpártversenyt szerveztük. A Komáromi Napok részeként a IV. Brigetio MTB Maraton –és Gyermekversenyeket szerveztük terepkerékpárosok részére. Augusztusban a IV. Brigetio Országúti Mezőnyverseny volt egyesületünk legnagyobb szabású rendezvénye, melyen 258 fő vett részt. Októberben a Szlovák-Magyar kapcsolatok ápolása céljából, határon átnyúló időfutambajnokságot szerveztünk, melynek 2. fordulóját egyesületünk bonyolította le. Egyesületünk a Korszerű pedagógiai módszerek alkalmazását segítő iskolai közösségi program kísérleti megvalósítása című projekt keretében az Ácsi Gárdonyi Géza Általános Iskola napközis táborában közlekedés, KRESZ, sport-és egészségre nevelés témakörben tartott elméleti és gyakorlati foglakozásokat, első, második, negyedik és hatodik évfolyamos tanulóknak. Tagjaink 2018-ban 61 kerékpáros eseményen álltak rajthoz, ahol kategóriánkénti eredményeket tekintve 45 db I., 31 db II., 27 db III. helyezést értek el.
A Közgyűlés a továbbiakban elfogadta az előző éves pénzügyi terv teljesítéséről szóló, valamint az előző évről szóló számviteli beszámolót, továbbá elfogadásra került a 2019-es év költségvetés tervezete is. Az egyesületi célok is meghatározásra kerültek, amely többek között tartalmazza az Egészségmegőrző Program, a Brigetio MTB Maraton –és Gyermekversenyek, a Brigetio Országúti Mezőnyverseny, a Brigetio országúti –és mtb időfutam megszervezését, lebonyolítását. Versenyzést tekintve az Amatőr Kerékpáros Bajnokság és a TOP Maraton sorozat eredményes teljesítését tűzték ki célul tagjaink.
A hatodik napirendi pontban egyesületünk tisztújítása következett, két év időtartamra a Brigetio Kerékpáros Sportegyesület elnökének Gregor Zoltánt, alelnökének Héregi Pétert, gazdasági vezetőnek Tapsonyi Sándort, elnökségi tagnak ifj. Héregi Pétert és Agócs Gábort választották meg tagjaink.
Idén is átadásra került az “Év Kerékpárosa” díj, melyet Nagy Tomasnak ítélt oda az Elnökség, aki kimagasló versenyeredményeivel érdemelte ki az elismerő díjat. A továbbiakban Agócs Gábor ismertette a nyári edzőtábor tervezetét, valamint átvehették tagjaink az idei egyesületi pólókat kulacsokat. Végül álló fogadással zártuk évnyitó Közgyűlésünket.
Köszönjük a Monostori Erődnek az impozáns helyszínt, a Németh Cukrászdának a süteményeket és a pogácsákat. Fotókat készítette: N.T.