2017-ben a Komáromi Napok programsorozat színesítése céljából kerékpárversenyt szervezünk terepen, melyre nagy szeretettel várjuk a kerékpárosokat! A verseny a Monostori Erőd ellenlejtőjén kialakított körpályán kezdődik, majd az ácsi fenyveserdőt, cross pályát, a dunapartot érinti, végül a cél a Monostori Erődben lesz. Idén a nevezési díj a chipes időmérést, SIS energia gélt és egyesületünk hivatalos kulacsát tartalmazza, minden teljesítő emléklapot, a leggyorsabban teljesítők érem díjazásban részesülnek.
FACEBOOK ESEMÉNY:Link
Az előnevezés elindult!
- A rendezvény célja:
A Komáromi Napok programsorozatának színesítése, a kerékpársport népszerűsítése, egészséges életmódra nevelés, kellemes kikapcsolódás biztosítása.
- A rendezvény helye, ideje:
Komárom, Monostori Erőd
2017.04.30. vasárnap
- A rendezvény résztvevői:
MTB Maraton: Azok a női és férfi résztvevők, akik 14. életévüket betöltötték, vagy fogják az év során, a fizetési határidőig a nevezési díjat befizették és aláírásukkal igazolják, hogy a részvételi feltételeket elfogadták!
Gyermekverseny: Azok a gyermekek, akik 2017. április 30-ig a 14. életévüket nem töltötték be.
- Program
07:00 – 09:30 – Helyszíni nevezés, rajtszámok átvétele
10:00 – MTB maraton rajt
10:15 – Gyermekversenyek rajtja
13:00 – Eredményhirdetés
MTB Maraton útvonala: Monostori Erőd, Koppánymonostor, Dunapart, Fenyveserdő (33 km)
Részletes útvonalért kattints
- Korcsoportok:
MTB Maraton:
- korcsoport – Serdülő: 1999 – 2003 (14-18 év)
- korcsoport – Felnőtt: 1988 – 1998 (19-29 év)
- korcsoport – Master1: 1978-1987 (30-39 év)
- korcsoport – Master2: 1968 – 1977 (40-49 év)
- korcsoport – Master3: 1958-1967 (50-59 év)
- korcsoport – Master4: – 1957 (60-tól)
(férfi, nő – külön)
Gyermekverseny:
- korcsoport: 2007 után születettek (10 éves korig) – 1 kör (kb. 1 km)
- korcsoport 2004-2006-ban születettek (11 -13 év) – 3 kör
(fiú, lány – külön)
- Helyezések eldöntése:
A kategóriánkénti versenyek győztese az, aki a kiírt távot szabályszerűen, a leggyorsabban teljesíteti. Chipes időmérés.
- Díjazás:
Minden teljesítő emléklapot kap. Kategóriánként az első három helyezett éremdíjazásban részesül. A távot leggyorsabban teljesítők külön díjban részesülnek.
Gyermekverseny:
Az első három helyezett éremdíjazásban részesül. Minden részt vevő gyermek ajándékot kap.
- Szervező:
Brigetio Kerékpáros Sportegyesület
2900 Komárom, Klapka György út 12. 3/9 sz.
e-mail: brigetiosport@brigetiosport.hu
- Nevezés:
MTB Maraton:
Helyszíni nevezési díj: 5.000,- Ft/fő
Előnevezési díj: 3.000,- Ft/fő
Gyermekverseny: nevezés ingyenes
Előnevezési határidő: 2017. április 26. éjfél
Az előnevezést csak akkor érvényes, ha 2017. április 26. éjfélig a 3.000 Ft-os nevezési díj megfizetésre kerül.
A nevezési díj tartalmazza:
– indulás jogát,
– chipes időmérést,
– 1 db SIS energy gélt a rajtcsomagba
– 1 db Brigetio KSE hivatalos kulacsát a rajtcsomagba
– hideg élelmezést a rajt/cél helyszínen
(zsíroskenyér, sütemények az IREKS STAMAG jóvoltából)
– orvosi ügyeletet a rajt/cél helyszínen
– 30% kedvezményt a Teremgokart pályára
– 50% kedvezmény a helyben fogyasztott pizzák árából a rajtszám felmutatójának + 2 főnek a Boss-Co pizzériában
Banki átutalás:
Brigetio Kerékpáros Sportegyesület
K&H Bank, 10403631-50526775-68811005
A nevezésnél, az átutaló nevét, címét, és – jogi személy esetén – adószámát kell megadni!
Előnevezés befizetése a Piko Bike Üzletben:
Cím: Szlovákia, 94505 Észak – Komárom (Komárno), Polgár u. (Meštianska) 3018
- Egyéb:
– A rendezvényen minden résztvevő a rendezők által biztosított rajtszámmal, és chipel indul.
– A rendezvényen mindenki saját felelősségére indulhat, a versenykiírás és közlekedési szabályok -KRESZ, KÖHÉM- betartása mellett.
– A rendezvényen bukósisak viselése kötelező!
– A rendezvényen olyan kerékpárral, melynek kormányán kormányrátét (könyöklő, triatlonkormány) van, elindulni tilos!
– Aki a rajthelyre kormányrátéttel próbál beállni azt a rendezőség nem engedi elindulni.
– Az esetleges balesetekért és a versenykiírás be nem tartásából bekövetkező, ill. egészségügyi okokból bekövetkezett balesetekért és sérülésekért a rendező semmiféle felelősséget nem vállal, kártérítésre nem kötelezhető.
– A rendezvényen minden résztvevő köteles a rendező által biztosított reklámanyagot a felszerelésén, kerékpáron, … stb elhelyezni. – Aki ennek nem tesz eleget a rendezvényről kizárható.
- A résztvevő nyilatkozata:
– Az online nevezés regisztrációs adatlapjának kitöltése önkéntes adatközlés. Hozzájárulok, hogy a nevezési lapon szereplő adataimat a rendező az esemény adatbázisában nyilvántartsa.
– A rendezvényen készülő film és képanyagaiban, elektronikus és nyomtatott sajtóban valamint ezek reklámcélú felhasználásában szerepelhetek, ezért ellenszolgáltatást nem kérek.
– Az Országúti, – MTB Maratonon a saját felelősségemre veszek részt.
– Egészségesen és fizikailag felkészülten állok rajthoz.
– Szükség esetén az orvosi vizsgálatba beleegyezem, az orvos utasításait elfogadom.
– Ha a fenti okokra vagy a kiírásban szereplő rendelkezések megszegésére visszavezethető vagy versenybaleset esetén bármilyen károsodás ér, illetve távolmaradásom esetén a rendezők felé követeléssel nem élek.
Az online nevezés „elküldésével” a nyilatkozat tartalmát magamra nézve kötelező érvényűnek fogadom el!
MINDENKINEK KELLEMES KIKAPCSOLÓDÁST KÍVÁNUNK!
GPS log letöltés: letöltés