Kiemelt

XI. Brigetio Országúti Mezőnyverseny: versenykiírás, tudnivalók

Örömmel értesítünk Benneteket, hogy augusztusi  mezőnyversenyünk versenykiírása elérhetővé vált oldalunkon. A versenykiírás és előnevezési felület az alábbi linkeken érhető el.

Versenykiírás: LINK

Előnevezés: LINK

Egyesületi napot tartottunk

Szombaton tartottuk idei egyesületi napunkat Oroszlányban, ahol kétféle távon kerekezhettünk: a rövidebb túra az Oroszlány környéki településeket járta be, míg a hosszabb útvonal egészen Nagyvelegig, Bodajkon át a Csókakői várig vezetett – amit természetesen meg is másztunk! 💪🏰
A bringázás után Agócs Gábor legendás hagymás babja várta a megfáradt csapatot, az estét pedig jó hangulatú beszélgetések és nevetések zárták. 🍲😄
Egyesületünk mindig is többről szólt, mint sport vagy kerékpározás. Egy biztos pont vagyunk ebben az egyre rohanóbb, magányosabb és személytelenebb világban – ahol a valódi közösség igazi kincs. ❤️

Beszámoló: Tour de Zalakaros eredmények

Június 22-én került megrendezésre Zalakaroson az év egyik legnépszerűbb
amatőr kerékpáros eseménye, a Tour de Zalakaros mezőnyverseny. Évről – évre nagyobb számban állnak rajthoz a 65 km középtávon és a 127 km maraton távon a versenyzők. Az idei évben is állt kiemelt versenyző a rajtvonalnál Feldhoffer Bálint személyében, aki legjobb magyar profi kerékpár versenyzőként 7. helyen zárta a Tour de Hongrie körversenyt.
A rövidebb távon Székely Viktória és Ábrahám Tamás képviselték csapatunkat. Az útvonalon 10 km -nél egy jelentős bukás okozott szakadást a mezőnyben, amelyet Viktória sikeresen kikerült, viszont megszakadt előtte a sor és egy 20 fős csoportban került. Itt teljesítette a rövid meredek emelkedőkkel tarkított pályát a célig. A csoportban sprint befutó döntötte el a helyezèseket és Viktória azonos idővel a második helyen gurult át a célvonalon 36 km/órás átlagsebességet elérve a távon. Ábrahám Tamás az előkelő 16. helyen zárta korcsoportjában a versenyt.
Sándor a hosszabb 137 km és maraton távon állt rajthoz ahol a magyar férfi elit mezőny tagjai is megmèrettèk magukat az Országos Bajnokság felkészülési versenyekènt. Az első komoly kihívás 30 km után a 16% -os gelsei mászás volt, ahol egy kisebb 10 fős csoport elszakadt. Sándor a második üldöző sorba került kis hátránnyal. Sajnos ezután a egy vasúti átjáró megfogta a teljes mezőnyt, így onnan újra egy nagyobb 60 fős csoportban tudott tovább haladni a börzöncei maszàsig, ahol újra lemaradt a vezető 10 fős csoportról egy jól együttműködő 5 fős csapatba. Sajnos a nagy melegben csak a saját kulacsokban levő vizet tudta felhasznàlni a frissítéshez, így a sprint befutónàl neki is meg kellett elégednie a kategória ezüst éremmel. Sándor 39 km/órás átlagsebességet ért el a 137 km és távon és a teljes 350 fős mezőnyt tekintve a 13. helyen zárt.
Gratulálunk a remek eredményekhez!

Beszámoló: Időfutam OB

2025. 06. 25-én, az idei év eddig legmelegebb napján került sor Magyarország Időfutam Bajnokságára, Debrecen-Bocskaikert mellett, a 354. sz. úton. Egyesületünket U23 kategóriában Havasi Zoltán képviselte. Zoli hosszú kihagyás után, ebben a kategóriában első évesként, nagyon erős ellenfelek között az előkelő 6. helyen ért célba. Eredményéhez gratulálunk, további sok sikert kívánunk!👏🇭🇺

Beszámoló: Zirc GP eredmények

Június 15-én rendezték meg a Zirc GP kerékpárversenyt, ahol Héregi Péter és Bojsza Kristóf képviselte egyesületünket.

 

Kristóf a rövid távon indult, ami két 28 km-es körből ált, összesen 687 szinttel. Egyből egy 1,6 km emelkedővel kezdtek, ami ráadásul 8% volt. Kristóf a rajttól kezdve az élbolyban haladt. Bakonynánáig kisebb emelkedők és lejtők váltották egymást, a tempó 40-45 km/h volt. Bakonynánánál újabb kihívás várt rájuk a hosszú 12% mászással. Ezután Olaszfalura felérve a célig szinte csak lejtmenetben, hatalmas tempót diktálva érkeztek meg. Kristóf a teljesítményével kiharcolta a második helyet 🥈

 

Héregi Péter a hosszú távon indult, ami 1 kis + 2 nagy körből állt, összesen 115 km és 1700 szinttel. Péter hősiesen küzdött a Liga kupa versenyzőivel és a késői indítás miatti meleggel, de sajnos DNF zárta a napot. 🏅

AKESZ-kupa: 7-ik forduló – Tour de Mátra országúti mezőnyverseny

Az elmúlt hétvégén csapatunk öt versenyzővel állt rajthoz hazánk egyik legkeményebb, kétnapos amatőr országúti versenyén, a Tour de Mátrán, amely a Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokság 7. fordulójaként szerepelt a naptárban. A verseny különlegessége, hogy mindkét nap Magyarország legmagasabb pontján, a Kékestetőn volt a cél – ami nem csak a látvány miatt ikonikus, hanem az emelkedő utolsó 3 km-ének brutális meredeksége miatt is. Tagjaink kiválóan helyt álltak és kiváló eredményekkel tértek haza.

 

🚴‍♀️ Káliné Székely Viktória
Viki minden szempontból kiemelkedő teljesítményt nyújtott a hétvégén. A szombati 83 km-es, 1538 m szintkülönbségű távon végig a legerősebb női és férfi csoportban haladt, remekül osztotta be erejét, és kategóriagyőzelmet aratott, abszolútban pedig a 6. helyen zárt.
Vasárnap, a 16 km-es mezőnyversenyen ismét kiváló formát mutatott, újabb kategóriaelsőséget szerzett, és ezzel összetettben a női mezőny 2. helyét is elhódította.

 

🚴‍♂️ Káli Sándor
Sanyi számára nem indult könnyen a szombati verseny: a rajtprocedúra elhúzódása miatt hátrányból indult, de hamar felzárkózott és már az első emelkedő tetején, Mátraházán kategóriaelsőként haladt át. Sajnos a lejtmenetben leesett a lánca, így újra hátrányba került, mégis sikerült ismét az élre érnie. Az utolsó mászáson viszont már nem maradt elég tartaléka, így 20 másodperces lemaradással 2. helyen ért célba.
Vasárnap azonban visszavágott: remekül osztotta be az erejét, és a Kékes csúcsán ő szakította át elsőként a célvonalat, ezzel megszerezve a kategória- és abszolút győzelmet, valamint az összetett első helyet is!

 

🚴‍♂️ Bojsza Kristóf
Kristóf a szombati versenyen kiválóan mozgott: feszített tempóban haladt a Mátraházáig, majd a technikás lejtmenetben és az emelkedő második mászásánál is tudott támadni. Ahogy elmondta, a végén még saját magát is meglepte a teljesítménye, mikor sikerült leszakítania a többieket. Végül a kategóriája 7. helyén zárt.

 

🚴‍♂️ Dr. Tóth Álmos Dávid
Álmos tudatosan osztotta be az erejét a nehéz szakaszokon. A rajt után saját tempóra váltott, majd Parád és Domoszló között bolyozott kisebb csoportokban. Mátraházán már érezte, hogy fogytán az energia, így a Kékes emelkedőjét inkább túlélésre játszva teljesítette. Ennek ellenére végigküzdötte magát, és a 83 km-es versenyt a 41. helyen zárta – ahogy fogalmazott: „Nagy élmény volt feljutni a Kékesre, de nagyon kimerítő is.”

 

🚴‍♂️ Csintalan Miklós
Miklós a vasárnapi 16 km-es versenyen állt rajthoz, ahol a senior3 korcsoportban versenyzett, és bronzérmet szerzett! A jó formáját és hegyi képességeit kiválóan kamatoztatta ezen a rövid, de brutálisan emelkedő szakaszon.

 

Eredmények összefoglalva:
🔹 Káli Sándor
– 83 km – 🥈 2. hely
– 16 km – 🥇 1. hely
– Összetett abszolút győzelem
🔹 Káliné Székely Viktória
– 83 km – 🥇 1. hely
– 16 km – 🥇 1. hely
– Összetett női 2. hely
🔹 Bojsza Kristóf
– 83 km – 7. hely
🔹 Dr. Tóth Álmos Dávid
– 83 km – 41. hely
🔹 Csintalan Miklós
– 16 km – 🥉 3. hely (senior3)
 

Gratulálunk minden versenyzőnknek a fantasztikus helytálláshoz!

Interjú Nagy Leventével, egyesületünk elhivatott versenyzőjével

Büszkén osztjuk meg veletek ezt az inspiráló interjút, amely Nagy Leventével, egyesületünk fiatal és elhivatott versenyzőjével készült.
A beszélgetésből kiderül, hogyan lett számára a kerékpározás életforma, milyen utat járt be eddig, és hogyan formálta őt emberileg is ez a sport.
A kerékpározás lett az életem, ami önbizalmat, nyitottságot és fejlődést hozott számomra.
– mondja Levi az interjúban. És mi sem mondhattuk volna szebben!
Gratulálunk Levi, csak így tovább – jó látni, hogy a munkád, a kitartásod és a szenvedélyed mások számára is példamutató!

Beszámoló: BRM kalandok Szlovákiából

Egyesületünk tagja Esztergályos Patrik májusban két embert próbáló BRM-rendezvényen is bizonyított, méghozzá nem is akárhogy!

 

🌧 BRM400 – Moravian Rhapsody (2025. május 17.)
Május 17-én rajtolt el a BRM400 – Moravian Rhapsody túra Pőstyénből, 416 km távval és több mint 5100 méter szintemelkedéssel. Az előrejelzés nem sok jót ígért, de Patrik nem hátrált meg az időjárástól. Már a rajt környékén szemerkélt az eső, és ez az állapot nagyjából Velehradig tartott. A 103. kilométernél egy jégeső is rázúdult a mezőnyre, ami bár gyorsan odébbállt, jelezte: ez nem lesz egy napos, gurulós bringázás. Féltávig még viszonylag szerencsésen megúszták a rossz időt, de Kvasice után újabb esőfelhő csapódott hozzájuk, így 150 km-en keresztül hol esőben, hol csupán nedves úton haladtak tovább. A Sv. Hostýn-i bazilika közelében már 3,5 fokra hűlt a levegő, így elő kellett venni minden tartalék meleg ruházatot. Mintha mindez nem lett volna elég, 100 km-rel a cél előtt Patrik még egy defektet is begyűjtött, de ez sem törte meg: vasárnap reggel, kevesebb mint 19 óra tekerés után sikeresen célba ért – és az összes induló – 7 fő – szintidőn belül teljesítette a kihívást.

 

⛰ BRM600 – Randonneur 10K (2025. május 31.)
Két héttel később, május 31-én következett a BRM600 – Randonneur 10K, újra Pőstyénből indulva, ezúttal 601 km és 8527 méter szinttel. Az időjárás ezúttal kedvezőbben indult, és az első 140 km-en sok ismert szakasz is visszaköszönt a korábbi 400-as túráról – most végre szép időben. Zlín után a terep egyre hullámosabbá vált, és már Lengyelország felé tartva egy heves vihar is elkapta őket. A hatodik ellenőrzőponton egy étterembe menekültek, itt sikerült átvészelni az ítéletidőt egy jó étkezés közben. A felhők végül előttük haladtak tovább, így csak a vizes aszfalt maradt emlékül, de ez sem könnyítette meg a haladást. A lengyel határ közelében már brutális, gyakran 14% feletti emelkedők fogadták őket, amelyek az éjszakai haladás közben is ébren tartották a testet és az elmét. Hajnalra ködbe burkolózott az út, és őzek is keresztezték a bringások útját, de a lassan szétoszló párában átszűrődő fények kárpótolták a nehézségeket. A nappali szakaszon aztán újabb kihívásként érkezett a nyári kánikula: 29 fok feletti hőmérséklet és meleg szél kísérte az utolsó 150 kilométert, ahol a vízutánpótlás létfontosságúvá vált. A visszafelé vezető úton Szlovákiában még néhány kellemetlen emelkedő is hátra volt, de Patrik végül bőven szintidőn belül 28 óra aktív tekeréssel célba ért.
Két hét alatt több mint 1000 km, majdnem 14 000 méter szint, hegy, eső, jégeső, vihar, forróság, hideg, defekt, köd és őzek… és Patrik mindezt fegyelmezetten, türelemmel, és példás sportemberi attitűddel teljesítette. Büszkék vagyunk rá, hogy ilyen elszánt, kitartó tagja van egyesületünknek! 👏💪

Bringás reggeli és sportnap Ácson

Május 30-án, pénteken reggel különleges meglepetés várta azokat, akik kerékpárral érkeztek az ácsi vasútállomáshoz: a Bamo Technology Hungary Kft friss kakaós csigával és sajtos rúddal kínálta meg az arra járókat.
De ezzel még nem ért véget az aktív reggel!
Negyed kilenctől a Zichy-parkban az Ácsi Általános Iskola felső tagozatos diákjai gyűltek össze kerékpárral – őket finom reggelivel vendégelte meg a cég, ösztönözve az egészséges és fenntartható életmódot. A programhoz mi is örömmel csatlakoztunk, és kerékpáros akadálypályával tettük színesebbé a délelőttöt. A kerékpáros programok lebonyolításában egyesületünk tagjai segítettek, akik aktívan részt vettek az akadálypálya felépítésében és a gyerekek irányításában.
A bemelegítés után közös, közel 10 kilométeres tekerésre indultunk a Csillai úton, ahol 55 lelkes diák vett részt. A gyerekek arcán mosoly, a hátuk mögött pedig egy igazán élménydús délelőtt!
Köszönjük a lehetőséget, hogy részesei lehettünk ennek a nagyszerű kezdeményezésnek! Külön köszönjük egyesületünk tagjainak és minden segítőnek, akik munkájukkal hozzájárultak a program sikeres megvalósításához.

Beszámoló: az ARBÖ Radmarathon országúti mezőnyversenyen jártunk

🚴‍♀️ Alpesi hősök – egyesületünk sikerei az ARBÖ Radmarathonon! 🚴‍♂️
Június 1-jén rendezték meg 12. alkalommal az ARBÖ Radmarathont az osztrák Bad Kleinkirchheimből rajtolva, ahol egyesületünk is képviseltette magát Káliné Székely Viktória és Káli Sándor személyében.
A verseny különlegessége, hogy az eredményeket nem a teljes 106 km-es táv, hanem három időmérős emelkedő alapján számították ki. Ezek a szakaszok igazi próbatételt jelentettek: összesen 1806 méternyi szintkülönbséget kellett leküzdeni átlagosan 8%-os meredekséggel, 26,7 km hosszan! Mindez több mint 2000 méter feletti csúcsokkal fűszerezett, festői alpesi környezetben zajlott.
Versenyzőink kiemelkedően szerepeltek:
Viktória kategóriájában aranyérmet szerzett! 🏆
Sándor pedig a 4. helyen végzett, mindössze 1 perccel lemaradva a dobogóról!
Gratulálunk mindkettőjüknek ehhez a fantasztikus teljesítményhez! 👏👏
Büszkék vagyunk rátok! 🇭🇺💪