AKESZ-bajnokság: 5-ik forduló – XXI. Kínok-Kínja Országúti Mezőnyverseny

Április 27-én, a festői Esztergomban rendezték meg a 21. Kínok Kínja országúti kerékpáros mezőnyversenyt, ahol egyesületünk több tagja is rajthoz állt. A verseny központi helyszíne a Bazilika előtti tér volt, amely méltó hátteret adott az ország egyik legnagyobb múltú amatőr kerékpáros megmérettetésének.

A rendezvényen két táv szerepelt: a 26 kilométeres rövid és a 123 kilométeres hosszú táv, minden versenyző a korcsoportjának megfelelő távon indult. A rövidebb távot a 19 év alatti és 50 év feletti versenyzők teljesítették, míg a többiekre a hosszú, 123 kilométeres kihívás várt, amely során három alkalommal kellett feltekerni Dobogókőre a 14 km-es erdészeti úton keresztül, majd visszatérni Esztergomba.

Sajnos számunkra a verseny ezúttal nemcsak a kihívásokról, hanem a váratlan nehézségekről is szólt. Major Stefan a Dobogókőről való lejtmenet során bukott, súlyos sérüléseket szenvedett, így számára a verseny félbeszakadt, és hosszabb kényszerpihenő vár rá. Jobbulást kívánunk neki, és bízunk a teljes felépülésében.
Simon Andrew és Bojsza Kristóf technikai problémák miatt voltak kénytelenek feladni a versenyt, míg Dr. Tóth Álmos Dávid gumihibával küzdött – a külső gumi vált le –, de ennek ellenére becsülettel végigtekerte a 123 kilométeres távot.

Az elért eredményeink így alakultak:
Csintalan Miklós – Senior3 – 5. hely
Kuba Ronald – Elit2 – 4. hely
Homor Áron – Elit1 – 13. hely
Héregi Péter – Elit1 – 22. hely
Martini Bence – Elit1 – 24. hely
Madarász Ádám – Elit1 – 26. hely
Dr. Tóth Álmos Dávid – Elit2 – 26. hely

A körülmények ellenére versenyzőink helytálltak és mindannyian értékes tapasztalatokkal gazdagodtak. Bízunk benne, hogy jövőre szerencsésebb körülmények között térhetünk vissza erre a nem mindennapi kihívást jelentő versenyre.

Beszámoló: BRM teljesítménytúrákon jártunk Szlovákiában

Vitai Zsolt és Esztergályos Patrik az elmúlt hetekben két komoly teljesítménytúrát is teljesítettek!

BRM 200 – Tekovská jazda
216 km | >1000 m szintemelkedés | 8 óra 21 perc alatt teljesítve
Komáromból rajtoltak 58 bringással – ez volt eddig a legnagyobb létszámú szlovák BRM túra! A szép idő mellé szinte végig ismerős utak társultak: Esztergomon át Szalkára, majd Jászfalu dombjai után Gútán keresztül tértek vissza a kiindulópontra. Az útvonal egy részét módosítani kellett a száj- és körömfájás miatt, de a jó minőségű utak és a kellemes szélcsend kárpótolta őket.

BRM 300 – Štiavnické Vrchy
306 km | 2889 m szintemelkedés | 11 óra 11 perc alatt teljesítve
Ezúttal Párkányból indultak, kora reggeli, hűvös időben. 60 km-nél egy alapos elázás nehezítette a haladást, de Selmecbánya felé már kisütött a nap. Körmöcbánya környékén már 2200 méter szint volt a lábakban 163 km-nél, de nem adták fel! Sötétedés után, a Bélai kastély érintésével értek vissza Párkányba, este 9 óra körül, még épp időben, hogy megünnepeljék a teljesítményt egy jó vacsorával.

Gratulálunk nekik ehhez a két elképesztő teljesítményhez!

Beszámoló: Komárom-Gönyű bringatúrát szerveztünk

🌞🚴‍♂️ Csodás napsütéses napon tekerhettünk együtt a Komáromi Napokon! 🚴‍♀️🌞
Ma tökéletes időjárás fogadta azokat, akik részt vettek a Brigetio KSE kerékpáros túráján Komáromból Gönyűre. A Hét vezér parkból indultunk és az EuroVelo 6 kiváló minőségű kerékpárútján haladtunk egészen Gönyű csónakkikötőjéig, ahol egy frissítő- és ellenőrzőponton is megálltunk. A visszaérkezőket a célban zsíroskenyérrel vártuk.
Gratulálunk minden teljesítőnek! 👏 A 40 km-es távot sikeresen teljesítők átvehették a megérdemelt Brigetio KSE kulacsukat, emlékül a mai szuper napra!
Hatalmas köszönet illeti meg a Brigetio KSE tagjait is a sok-sok közösségi munkáért, szervezésért és a jó hangulatért! 💙

Eredmények: LINK
Képek: LINK

Beszámoló: Országúti Kerékpár Diákolimpia

2025.04.17-én került sor a 2025. évi Országúti Kerékpár Diákolimpia versenyeire, az időfutam OB-nak is helyszínül szolgáló Debrecen-Bocskaikertben. Egyesületünk tagja, Havasi Zoltán, U23 korcsoportban, a Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium tanulójaként a 10 km-es időfutamon és a 38 km-es mezőnyversenyen is indult.

A délelőtti időfutamra az „A” (igazolt versenyzők) és a „B” kategóriákban összesen közel 300 nevezés érkezett a hazai általános és középiskolák részéről. A délutáni mezőnyversenyen csak igazolt versenyzők indultak.
Zoli mindkét versenyszámban, az „A” kategóriában „Magyarország Országúti Kerékpáros Diákolimpia Bajnoka” lett! Külön kiemelendő az időfutam teljesítménye, ahol a második helyezettől 40 mp-cel jobb idővel, 47 km/h feletti átlaggal ért célba.

Gratulálunk a kiváló eredményekhez és további sok sikert kívánunk!

AKESZ-bajnokság: 4-ik forduló – Stop Cukrászda Időfutam

Április 13-án rendezték meg a Stop Cukrászda Időfutam országúti kerékpárversenyt, amely a Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokság (AKESZ) negyedik fordulója volt. A mezőny Tarján és Gyermely között, egy változatos, dombos pályán mérte össze erejét. A versenytáv korcsoportonként eltérően 15 és 20 km volt, így minden indulónak a saját kategóriájának megfelelő kihívással kellett szembenéznie. Egyesületünk ismét szép számban képviseltette magát, és több kategóriában is kiváló eredményeket értek el tagjaink.

Egyesületi eredmények:
Aszalós Anna – WELIT kategória – 1. hely
Vörös Gergő – ELIT1 – 2. hely
Csintalan Miklós – SENIOR3 – 4. hely
Leányvári József – SENIOR3 – 6. hely
Aszalós Gábor – ELIT2 – 8. hely
Tóth Álmos – ELIT2 – 10. hely
Major Stefan – MASTER – 11. hely
Hered Balázs – ELIT2 – 11. hely
Bojsza Kristóf – ELIT1 – 12. hely
Martini Bence – ELIT1 – 16. hely

Gratulálunk tagjainknak a remek szerepléshez! Köszönjük Kustyán Gergőnek a remek képeket!

AKESZ-bajnokság: 3-ik forduló – Kerékvár-Békás Időfutam

Múlt vasárnap rendezték Tahitótfalun a Kerékvár-Békás időfutamot, ahol egyesületünk 9 versenyzővel képviseltette magát. A verseny idén is az első időfutamként szerepelt az AKESZ bajnokság versenynaptárában.
A 19 km hosszú, sík útvonalat az időjárási körülmények tették igazi kihívássá a versenyzők számára. Az erős, jeges szembeszél különösen próbára tette a résztvevők kitartását a pálya első felén.
Gratulálunk minden rajthoz állónak, akik nemcsak a versenyt, hanem az időjárás okozta nehézségeket is sikeresen leküzdötték!

Eredményeink:
Aszalós Anna (WElit) – 2. hely
Nagy Levente (U17) – 3. hely
Leányvári József (Senior3) – 3. hely
Vörös Gergő (Elit1) – 4. hely
Vörös Bence (Elit1) – 22. hely
Aszalós Gábor (Elit2) – 10.hely
Major Stefan (Master) – 10. hely
Héregi Péter (Senior1) – 15. hely
Csintalan Miklós (Senior3) – 4. hely

A versenyzők nevében ismét szeretnénk köszönetet mondani a helyszínen szurkoló családtagoknak, csapattársaknak, akik a rajtoltatás során segítették a versenyzőket! A fényképeket köszönjük Kustyán Gergőnek!

AKESZ bajnokság: 2-ik forduló – 4. 3G Kupa

Március 23-án csapatunk szép számmal képviseltette magát a 3G Kupán, amely az AKESZ Kupa 2. fordulója is volt. A verseny ismét bizonyította, hogy kemény terepen, erős mezőnyben kell helytállnia annak, aki jó eredményt szeretne elérni.
A 23 km-es körpálya 360 méter szintkülönbséggel idén sem adott könnyű futamot. Az első kilométerek sík szakasza után kemény kistányéros emelkedő következett, ami azonnal megrostálta a mezőnyt. Az útvonal hullámzó terepe és a szél komoly szerepet játszott a verseny taktikájában: az éles ritmusváltások és a kigyorsítások miatt folyamatos volt a küzdelem a pozíciókért. Minden korcsoport számára eltérő számú kört kellett teljesíteni, de a legkeményebb kihívást azoknak jelentette a verseny, akik 4 kört mentek, vagyis közel 100 km-t és több mint 1400 méter szintet kellett leküzdeniük! Ez hatalmas fizikai és mentális erőpróba volt minden induló számára. A verseny tempója a végére még tovább fokozódott, és az utolsó kilométereken már csak a legerősebbek küzdöttek a dobogós helyekért.

🏆 Eredményeink:
Csapatunk remek teljesítményt nyújtott, és többen is dobogós helyen zártak.
🥇 Káliné Székely Viktória (WMaster) – 1. hely
🥈 Csintalan Miklós (Senior 3) – 2. hely
🥉 Káli Sándor (Senior 1) – 3. hely
🔹 ifj. Héregi Péter (Elit1) – 23. hely
🔹 Bojsza Kristóf (Elit1) – 27. hely
🔹 Major Stefan (Master) – 17. hely
🔹 Nagy Levente (U17) – DNF
🔹 Aszalós Gábor (Elit2) – feldolgozás alatt
🔹 Graszl János (Master) – feldolgozás alatt

Külön köszönet illeti a segítőinket, akik a frissítéssel és kulacs feladással hozzájárultak ahhoz, hogy versenyzőink a legjobb teljesítményt nyújthassák! A fényképeket köszönjük Kustyán Gergőnek!

AKESZ bajnokság: 1. forduló – V. Kajdacs Nagydíj

Március 16-án elrajtolt a hazai versenyszezon az V. Kajdacs Nagydíjjal, ami a Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokság 1. fordulója volt.
Az esemény jelentős hagyományokkal rendelkezik és az év első versenyeként kiemelt figyelmet kap az amatőrök között. A sportág népszerűségének fejlődését kiválóan mutatja, hogy az idei évben rekordszámú nevező állt rajthoz 2 futamban, hogy teljesítse a korcsoportjához tartozó távot, a 22 km es körpályán. Az idei évben jelentős nehezítést jelentett a sportolók részére a hideg esős időjárás, amely nem csak a versenyzők teljesítményét, de a biztonságát is erősen befolyásolta. Egyesületünk a Brigetio KSE, amely egyre gyarapodó létszámmal vág neki a versenyeknek idén már 10 fővel képviseltette magát a 300 fő fölötti mezőnyben. Az időjárási nehézségek miatt sok kiállás és bukás is történt, amelyekbe sajnos csapatunk tagjai is érintettek voltak, így Csintalan Miklós a táv elején jellemző őrült helyezkedés közben bukott. Ennek ellenére szerencsére csak kisebb sérülést szenvedett, de a versenyt nem tudta folyatni technikai okból. Másrészről Káli Sándor is kiállt a versenyből az extrém időjárás miatt. Tagjaink közül Héregi Péter, Mátyás Isván, Major István, Bojsza Kristóf és Aszalós Gábor sikeresen teljesítette a távot. Major Stefan a pontszerző 4. helyen ért célban, ami rendkívüli jó eredmény és hatalmas előrelépés számára a mezőnyben. A kupát tekintve jó eséllyel indul tovább a pontvadászatban. Csapatunk legkiválóbb tagja Káliné Székely Viktória volt, aki női mezőnyben ért el ismét sikert Brigetio színekben és felállhatott a dobogó legfelső fokára!
 
Egyesületünk versenyző tagjait több családtag is a helyszínen segítette, bíztatta a nehéz körülmények között. Az ő segítségük is hozzájárult a sikerekhez. Nélkülözhetetlen támogatásukat ezúton is köszönjük!
A versenysorozat nem áll meg és már a jövő héten új egészen más kihívás vár versenyzőinkre Tótvázsonyban a kupa 2. állomásán, ahol a Balatonfelvidék dombjain küzdhetnek a Brigetio Kerékpáros Sportegyesület tagjai a győzelemért.
A szép eredményekhez gratulálunk és további sikereket kívánunk a kerékpáros mezőnyben!

Beszámoló: Sportünnep Komáromban

Március 12-én a Monostori Erőd adott otthont a hagyományos sportünnepnek, ahol Komárom város legeredményesebb sportolóit és edzőit díjazták. Az idei esemény is kiemelkedő színvonalú volt, látványos műsorokkal és előadásokkal. A rendezvény rangját tovább emelte a számos, jelentős sikereket elért sportoló jelenléte, köztük a párizsi olimpián aranyérmet szerző Koch Máté.
Egyesületünkből három sportolónk kapott jelölést három különböző kategóriában. Káliné Székely Viktória az „Év női sportolója”, Csintalan Miklós az „Év férfi csapat sportolója”, míg Káli Sándor az „Év férfi sportolója” díjra érdemelte ki a jelölést, kiemelkedő tavalyi eredményeik elismeréseként.
Gratulálunk tagjainknak a tavalyi évben elért kimagasló eredményekhez és köszönjük Komárom városának ennek az impozáns eseménynek a megszervezését!
A képeket készítette: Komárom

Beszámoló: Spanyolországban edzőtáboroztunk

Március első hetében az egyesületünk 12 tagja vett részt a spanyolországi edzőtáborban. Az csapat egy szuper bringásoknak kialakított szálláson pihenhetett az edzések között, amit köszönünk a Cyclolodge -nak. Alicante tartománya híres a gyönyörű tengerpartjairól, történelmi városairól, kerékpárosbarát közlekedéskultúrájáról, valamint a mediterrán éghajlatáról. A kivételesen felhős és csapadékos időjárás ellenére is tökéletes helyszínnek bizonyult egy évindító sportolásra.
A tengerpart mellett futó, többnyire sík főutat elhagyva a sziklás hegyek között gyűjtöttük a kilométereket és a szinteket, mindenki megtalálta a kedvének való útvonalat. Az egyhetes edzőtábor alatt akár 600 km-t és 9000 m szintet is tekerhettek a legelszántabbak. A csapat közös edzésén a Coll de Rates emelkedőjét tűztük ki célul, amely 10 km-es hosszúságával az egyik legnépszerűbb hegyi útvonal a régióban.
Az egész napos tekerések után a szálláson közös vacsorával, nyújtással és hengerezéssel regeneráltuk szervezetünket, hogy minél könnyebben bírjuk a folyamatos megterhelést; csapatunk egy része masszőr segítségét is igénybe vette a fáradt izmok ellazítására. Az esti szórakozást az aktuális versenyek közvetítései, a spanyol slágerek, illetve a kvízjáték biztosította. Mostmár indulhat az idény, Vamos!