
Áron: A csömöri fiatalok az elejétől kemény tempót diktáltak, úgyhogy örültem, hogy a leghosszabb mászás után még az elején tudtam lenni. A Vigántpetendi lejtmenet több szempontból kritikus pont volt. Ezt éreztem a legveszélyesebb szakasznak, egy ennyire keskeny és technikás lejtmenet, amire csak rá tesz a nagy létszámú amatőr mezőny. Sajnos az egyik kanyarban nem sokkal előttem bukott hatalmasat egy Acélvakondos versenyző. Ezt követően pár erős sráccal, köztük a tavalyi AKESZ összetett bajnok Szarvas Balázssal összeálltunk és üldözőbe vettük az előttünk lévő élmezőnyt. A következő 25 kilométeren 46-47km/h-s átlagot forogtunk össze, de ennek ellenére csak megközelíteni sikerült az elejét. Miután elfogytunk az erőnkkel, elengedtük az üldözést és az utolsó 50-60km az 5-6 fős bolyban kellemesen telt. Kicsit csalódott vagyok az eredménnyel, a KK után, ahol láncleesés miatt voltam kénytelen kiállni az élmezőnyből ez a második olyan verseny ahol több szerencsével jobb helyen is zárhattam volna, de sebaj, hosszú még a szezon. Összességében szuper élmény volt a Fondo, örülök, hogy itthon is van lehetőség GrandFondhoz méltó környezetben és hangulatban versenyezni.