AKESZ-kupa: 6-ik forduló – V. Orfűi Kritérium országúti kerékpárverseny

Május 11-én került megrendezésre az V. Orfűi Kritérium országúti kerékpárverseny, amely az AKESZ Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokság 6. fordulójaként szerepelt a versenynaptárban. A helyszín a festői Orfű volt, ahol a 6,2 km-es körpálya síkabb részei mellett két meredek emelkedő is komoly próbatételt jelentett a versenyzőknek. A futamok állórajttal indultak, és már az első köröktől rendkívül magas tempót diktált az élboly.
Egyesületünket három versenyző képviselte:
Csintalan Miklós, Madarász Ádám és Bojsza Kristóf.

🔹 Csintalan Miklós a Senior 3 korcsoportban állt rajthoz, ahol 4 kört kellett teljesíteni (összesen 24,8 km). Miklós remek taktikai érzékkel versenyzett, végig az élmezőnyben haladt, és magabiztos győzelmet aratott!
🥇 1. hely – Csintalan Miklós (Senior 3)

🔹 Madarász Ádám és Bojsza Kristóf az Elit 1 korcsoportban indultak, ahol már 13 körös, azaz 80,6 km-es táv várt rájuk. A mezőny folyamatosan magas tempót ment, és több támadás is történt a körözések alatt. Ádám és Kristóf kitartó munkával végig az élmezőny közelében maradtak, és előkelő helyezéseket szereztek a célban:
🏅 7. hely – Madarász Ádám
🏅 8. hely – Bojsza Kristóf

Gratulálunk tagjainknak a remek szerepléshez!