Tour de Pelso 2017

 

Június 18-án új rajthelyszínnel várta a Hotel Ezüstpart területén a kerékpárosokat a 2017-es Tour de Pelso, ahol a 200 km-es Balaton Maratonra, a 76 km-es Tihany túrára és a 33 km-es Panoráma túrára több, mint 1000 fő gyűlt össze. A legtöbb bringás a hagyományokhoz hűen a 202 km-es tókerülésen indult el, egyesületünket Csintalan Miklós és Gregor Zoltán képviselve. Idén nem a rekkenő hőség, hanem az erős szél nehezítette a kerékpárosok dolgát a tó körül, így a frissítéssel kevesebb nehézség akadt, viszont a szélezéssel annál többeknek meggyűlt a bajuk.A verseny néhány km-es lassú rajttal kezdődött, majd az éles rajtot követően az első 10 km-en kialakult egy 25 fős élboly a maratonon, a június 27-én rajtoló Tour de Hongrie-ra készülő Bátorfi Team, Epronex és DKSI vezetésével. A nagy szélben a tavalyi pályacsúcsot idén meg sem tudták közelíteni a versenyzők, a futamot végül Ruttkay Zoltán (Bátorfi Team) nyerte 4:50:29-es idővel. Kiss Gergelyt szabálytalan frissítés miatt kizárták a második helyről, így végül Vermeser Zsombor (Bátorfi Team) lett az ezüstérmes, Simon Péter (Epronex) pedig a harmadik. Egyesületünket tekintve az 527 férfi indulóból Gregor Zoltán 5:29:01-es idővel a 81. helyen, míg Csintalan Miklós 6:03:05-ös idővel a 160. helyen ért célba. Gregor Zoltánt a szervezők végül szabálytalan frissítés miatt kizárták a versenyből.

„Nagyon fáradtan álltam rajthoz, a versenyt megelőzően több éjszaka is dolgoztam és a versenyt megelőző éjszaka sem tudtam rendesen aludni, kipihenni magam. A rajt előtt nem melegítettem sokat, de már itt éreztem, hogy nem lesz egyszerű a nap, az időkép szerint 60 km/h-s széllökések voltak. A rajthoz későn érkeztem, az A depóba már nem fértem be, ezért a hosszú lassú rajt remek lehetőséget adott, hogy kicsit előrébb mocorogjak a mezőnyben. Hiba volt nem teljesen előre menni, az éles rajtot követően rögtön megszakadt a mezőny, ami ellen nem tudtam mit csinálni, az üldöző főmezőnyben folytattam a versenyt. Az erős szélben nehéz volt helyezkedni, többször megszakadt az előttem lévő kerékpárosok előtt a sor, ekkor erőből kellett visszazárkóznom. Kb. 70 km-nél sikerült egy kátyúba hajtanom, ahol két kulacsom is kiesett, így maradt 6 dl frissítőm 130 km-re. Tudtam, hogy ez nem lesz jó, a tempó és a folyamatos oldal, szembeszél nem engedte hogy pihenjek, folyamatos volt a terhelés. Végül hátramentem a mezőnybe és a kísérő motorost kértem meg, hogy szerezzen nekem frissítőt, de ezt a zsűri nem engedte neki, azt a választ kaptam, hogy meg kell állnom a frissítő állomásnál. Mivel versenyben voltam erről szó sem lehetett. A vége előtt 50 km-re már teljesen kész voltam, szédültem, nem éreztem jól magam, egyértelmű volt a kiszáradás, ezért a mezőnyben a bringásoktól kértem frissítőt, szerencsére volt akitől tudtam kérni néhány kortyot. Az utolsó frissítő állomásnál egy hölgy próbált meg kulacsot feladni az út széléről, amit az utolsó pillanatban észleltem, megpróbáltam elkapni de nem tudtam rendesen megfogni. A verseny vége előtt kb 20-30-re lévő balatonakarattyai emelkedőn szakadtam le a mezőnytől, tudtam hogy nem erőltethetem tovább, mert akkor nem érek be, innentől nagyrészt egyedül teljesítettem a távot. Az utolsó 3 km-en már mindenhol görcsölt a lábam, ezért a nyeregből kiállva tudtam csak beérni. Az eredménylistán láttam, hogy viszonylag jó helyen értem be, de kizártak a versenyből, a zsűri kiszúrta, hogy a szabályokat nem tartottam be. Nagyon csalódott voltam, sokat készültem az évben, de ezen a napon minden pech összejött és sokkal jobb eredményt elérve érhettem volna célba, de megfelelő frissítés nélkül az ember szervezete nem működik rendesen. Köszönöm a Kinesio Tape Komárom, Berta Csabának a ragasztást és gratulálok csapattársamnak Csintalan Miklósnak, aki másnap a V Bike Maratonon rajthoz állt és szépen helyt állt!” Gregor Zoltán

Top Maraton sorozat: Duna Maraton


Július 9-én, vasárnap az immáron harmadik alkalommal, Esztergomban rendezett Duna Maraton versenyen álltak rajthoz lelkes montisaink. Az időre nem lehetett panasz, a korábbi évekhez képeset visszafogott meleg volt ezúttal.

Ami az eredményeket illeti mindenki kitett magáért. Alábbiakban az elért eredmények olvashatók a helyezések sorrendjében.

Gelle Olívia rövid táv U19 2. hely

Tehel Zsuzsa rövid táv Master3 5. hely

Csintalan Miklós rövid táv Master4 5. hely

Tapsonyi Sándor közép táv Master1 10. hely

Eisemann Róbert közép táv Master1 20. hely

Kolozsváry Szilárd rövid táv Master2 39. hely

Eredmények: LETÖLTÉS
Versenykiírás: LINK

Egészségmegőrző túrasorozat: 3. forduló

A mai nap folytatódott Családi Egészségmegőrző Kerékpártúra sorozatunk, mely ezúttal a Vág-part töltésén haladt végig, egészen Gútáig. A mai résztvevők így 2x28km teljesítésével büszkélkedhettek. Alábbiakban Szilárd rövid beszámolója olvasható a túráról:
„2017. június 25. Családi egészségmegőrző túrán vettünk részt.
9 órakor indultunk a Szabadság térről. Reggel kicsit esőre állt, de azért szép számmal összejöttünk. Egy óra elteltével olyan meleg lett, hogy rendesen égetett minket a nap. A hangulat jó volt, mindenki nagyon ügyes volt.”

A túrán készített fotók az alábbi linken tekinthetőek meg: LINK

Eisemann Róbert 6. helyezést ért el az MTB Piknik kerékpárversenyen!

Eisemann Róbert szombaton az MTB Piknik 1088 méter szintet tartalmazó, 50 km-es távján állt rajthoz, ahol kategóriájában a 6. helyen ért célba!

"A mai napon megrendezésre kerülő MTB Piknik 50km-es távján képviseltem a csapatot! Elsőre kicsit aggódtam az éjjeli esőzés miatt, de minden ki volt száradva, így gondoltam csak jót tehetett az eső! Így is lett, de erről később! :)
MTB Piknik

Az elmúlt versenyeimen mindig eléheztem vagy begörcsöltem, így próbáltam nagyobb figyelmet fordítani a megfelelő mennyiségű, minőségű és időben elfogyasztott reggelire! Dékány Tomival érkeztem Vértesboglárra! Igen erősen szeles volt az idő és a hőmérséklet sem szárnyalt magasra! Elmentünk felvenni a rajtcsomagot, vissza a kocsihoz, bringákat összeraktuk, átöltöztem, aztán indultunk melegíteni! Erős széllökések voltak! Mentünk egy elég nagy kört, majd beálltunk a rajtba!Indulás szembe szélnek! Nem volt nagy a tempó, az elejében haladtunk! Majd kisebb összeérések és fékezgetések előttem, majd inkább az élre álltam és vittem a mezőnyt az erdőig! Mikor beértünk az erdőbe, elmentek mellettem az erősebbek, de maradtam az élbolyban! Az első emelkedőn is még jól éreztem magam és haladtam a többiekkel! Aztán egy kis betorlódás miatt leszakadtam! Mire a meredek lejtőhöz értünk, már csak 3-an maradtunk és elég sokáig így is haladtunk tovább! Beáta Balázs-val (Bringabanda), aki női abszolút győztes is lett, összedolgoztunk és a pálya 90%-át együtt tettük meg! A lejtőknél elhúztam, Ő az emelkedőknél útólért! A hosszú mászást is együtt kezdtük meg, de a köves részen kicsúszott az első kerekem, így egy kicsit leszakadtam!

Eisemann Róbert

A fensíkon próbáltam felérni, de erős széllökések voltak és nehéz volt tartani a tempót! Végül sikerült felérnem, onnan már több volt a lejtő, így el is tudtam szakadni és saját tempóban száguldottam lefelé! Az utolsó rész elég homokos volt és itt jött jól az éjjeli esőzés, mert annyira nem volt süppedős és lehetett haladni! A tisztásra kiérve hátszelünk volt és brutális tempóban (~50km/h) haladtunk a cél felé! Itt még tudtam előzni is, de a látótérben lévőket már nem tudtam befogni! De elégedett vagyok, mert 2:04:06-os idővel teljesítettem a távot és a kategória 6. helyen értem célba! Ott egy jó nagy adag gulyás + citromos alkoholmentes sör + fánk (házi lekvár külölegességekkel) minden mennyiségben! 🙂 Így a visszatöltés is megvolt! 😉
Most egy kisebb versenyszünet következik! A következő verseny július 9.-én Esztergomban a Duna maraton, amely a Top maraton sorozat 2. állomása is lesz! 🙂

Bike Attack 3. forduló

Hőség,szikráó napsütés,remek hangulatú verseny. Ezek jellemezték az idei Bike Attack 3.fordulóját amelyen csapatunkat Gregor Zoltán,Id.Héregi Péter és Ifj.Héregi Péter képviselték. A versenyre érkezve szembesültünk azzal,hogy az indulók száma kevesebb lesz mint a 2.fordulóban,ezért intenzívebben melegítettünk,hogy fel tudjuk venni az esetleges támadások ritmusát és tudjuk tartani a tempót.
Ezt a célt sikeres teljesítettük,Gregor Zoltán és Ifj.Héregi Péter végig a mezőnnyel halad és a véghajrában azonos idővel értek célba. Id.Héregi Péter a 4.körben egy támadást követően nem tudta felvenni a tempót,így egyedül teljesítette a hátralévő 6 kört amit végül 37-es álagsebességel teljesített és korcsoportjában a 10.helyen végzett.
Zoltán végig a mezőny első felében haladt és végül 41 feletti átlagsebességgel ért célba korcsoportja 17.helyén.
Péter szintén a mezőny elejében haladt ám a sprint előtt egy manővert követően lendületet vesztett így nem tudott előnyre szert tenni ellenfelével szemben akivel végig fej-fej mellett haladtak így korcsoportjában a 2. helyen végzett.
Ezzel a helyezéssel a 3.forduló után vezeti a bajnokságot.

Külön köszönjük a Komáromi Kinesiotape Centrumnak(Berta Csabának)a Kinesio Tape támogatást amelyet Ifj.Héregi Péter számára biztosított.

Tour de Gyömrő

Június 11-én sziporkázó napsütésben került megrendezésre a 26. Tour de Gyömrő,az idei AKESZ kupasorozat 6.futama.
A nap folyamán minden odalátogató család,gyermekek megtalálták maguknak a megfelelő elfoglaltságot hiszen különböző távokat teljesíthettek a résztvevők.


Csapatunk AKESZ-os csapata a 30- 80 km-es távon indult.
A rajt időpontja 11:45 volt,szikrázó napsütésben és 28 fokban. A lassú rajtot követően nagy tempóra kapcsolt a mezőny amit kevesen tudtak felvenni. Csere Lajos és Héregi Péter bírták legtovább a főmezőnnyel,Lajos a 20. míg Péter a 30. Km-ig tudtak a főmezőnnyel haladni. A leszakadást követően mindenki sikeresen beilleszkedett egy üldöző csapatba.Péter a verseny második felében az első számú üldöző csoportban haladt és végül velük is ért célba 40 feletti átlagsebességet teljesítve és 10 perc hátránnyal a főmezőnnyel szemben.Ezzel megszerezte korcsoportjában a 9.helyet. Lajos a 2. számú üldözőcsapatban halad a verseny hátralévő részében,majd a cél előtt a hajrában 2. ként ért be a kialakult csapatból,Master kategóriában a 35. helyen végzett. Fail Boglárka egy kissé leszakadva 27 perc hátránnyal érkezett meg amivel WElite korcsoportban 5. helyen végzett.
Id.Papp Mihály 33 perc hátránnyal érkezett meg a főmezőnyhöz képest amivel Master kategóriában 57. helyezett lett.
Az ifjú kerekesekre 30 km teljesítése volt meghatározva.
Ezen a távon indult Ifj.Papp Mihály aki remek versenyzéssel korcsoportjában a 9. helyen végzett.

Hartmann családi nap

Június 10-én a Hartmann családi napon KRESZ vizsgával és ügyességi pályával készültünk a Hartmann dolgozóinak és családtagjaiknak. Az izgalmas feladatok mellett megismerhették a kilátogatók egyesületünk munkásságát, a kerékpározás szakágait, a különböző kerékpárfajtákat és számos fontos tudnivalót a közlekedési szabályokról amit a hétköznapokban a kerékpározás során hasznosítani tudnak.

MTB-s sikerek: Crosskovácsi-Maraton


Június 10-én, szombaton Nagykovácsiban rendeztek MTB Maraton versenyt, mely ezúttal Országos Bajnokság is volt, azaz a különböző kategóriák győztesei 2017 magyar bajnokaként címeres mezt zsebelhettek be.
Egyesületünkből ezúttal Tehel Zsuzsa és Csintalan Miklós állt rajthoz, mindketten a rövid távot választották.
Zsuzsa és Miklós is dobogós helyen ért célba, harmadik illetve második pozíciót szerezve meg.

A fotókért köszönet Bak Ferencnek. (FB)

Versenykiírás: LINK
Eredmények: LINK

Miklós beszámolója a bővebben linkre kattintva olvasható az alábbiakban.

„MTB-s sikerek: Crosskovácsi-Maraton” bővebben

Elstartolt a nevezés a III. Brigetio Országúti Mezőnyversenyre!

Minden országúti kerékpárost nagy szeretettel várunk augusztus 13-án Komáromba, a III. Brigetio országúti mezőnyversenyre, amely idén a Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokság 8. fordulója lesz! Ezen a versenyen a Rendőrség által biztosított útvonalon mérhetett össze erőnléted versenytársaiddal és küzdhetsz meg egyedi, kézműves mester által készített díjainkért!

Az alábbi linkre kattintva 2017.08.07-ig van lehetőséged kedvezményesen előnevezni a III. Brigetio országúti mezőnyversenyre!

ELŐNEVEZÉSÉRT KATTINTS IDE

Az előnevezési díj tartalmazza:

– indulás jogát,
– chipes időmérést,
– teljes rendőri útvonalbiztosítást, biztosító motorosokat, személyzetet
– egészségügyi elsősegély ellátást, mozgó ügyelet a mezőnyt követve
– felvezető, záróautó minden távon
– 1 db SIS energy gélt a rajtcsomagba mindkét távon
– 1 db SIS energia szeletet hosszú távon
– 1 db Brigetio KSE hivatalos kulacsát a rajtcsomagba
– hosszútávon 1 frissítőállomást
– lime ízű jégkása a rajt/cél területen
– tésztaparti (kizárólag előnevezés esetén!)
– ingyenesen látogatható az Igmándi Erőd kőtára
– kedvezményes belépés a rajtszám felmutatójának a Brigetio Gyógyfürdőbe
– 30% kedvezményt a Teremgokart pályára
– 50% kedvezmény a helyben fogyasztott pizzák árából a rajtszám felmutatójának + 2 főnek a Boss-Co pizzériában

TOP Maraton sorozat: Szilvásvárad


Május utolsó hétvégéjén, 28-án vasárnap került sor a Szilvásvárad Maratonra a Bükkben. Egyesületünket ezúttal négy montis is képviselte. Eredmények, infók a versennyel kapcsolatban az alábbiakban olvashatók.

Eredmények: LETÖLTÉS

Csintalan Miklós: Rövid táv Master4 4. hely

Eisemann Róbert: Középtáv Master1 31. hely

Gelle Olívia: Rövid táv U19 3. hely

Tapsonyi Sándor: Középtáv Master1 17. hely

Versenykiírás: LINK

Robi és Sanyi beszámolóját a versenyről az alábbi linkre kattintva olvashatjátok.

„TOP Maraton sorozat: Szilvásvárad” bővebben