Interjú Nagy Leventével, egyesületünk elhivatott versenyzőjével

Büszkén osztjuk meg veletek ezt az inspiráló interjút, amely Nagy Leventével, egyesületünk fiatal és elhivatott versenyzőjével készült.
A beszélgetésből kiderül, hogyan lett számára a kerékpározás életforma, milyen utat járt be eddig, és hogyan formálta őt emberileg is ez a sport.
A kerékpározás lett az életem, ami önbizalmat, nyitottságot és fejlődést hozott számomra.
– mondja Levi az interjúban. És mi sem mondhattuk volna szebben!
Gratulálunk Levi, csak így tovább – jó látni, hogy a munkád, a kitartásod és a szenvedélyed mások számára is példamutató!

Beszámoló: BRM kalandok Szlovákiából

Egyesületünk tagja Esztergályos Patrik májusban két embert próbáló BRM-rendezvényen is bizonyított, méghozzá nem is akárhogy!

 

🌧 BRM400 – Moravian Rhapsody (2025. május 17.)
Május 17-én rajtolt el a BRM400 – Moravian Rhapsody túra Pőstyénből, 416 km távval és több mint 5100 méter szintemelkedéssel. Az előrejelzés nem sok jót ígért, de Patrik nem hátrált meg az időjárástól. Már a rajt környékén szemerkélt az eső, és ez az állapot nagyjából Velehradig tartott. A 103. kilométernél egy jégeső is rázúdult a mezőnyre, ami bár gyorsan odébbállt, jelezte: ez nem lesz egy napos, gurulós bringázás. Féltávig még viszonylag szerencsésen megúszták a rossz időt, de Kvasice után újabb esőfelhő csapódott hozzájuk, így 150 km-en keresztül hol esőben, hol csupán nedves úton haladtak tovább. A Sv. Hostýn-i bazilika közelében már 3,5 fokra hűlt a levegő, így elő kellett venni minden tartalék meleg ruházatot. Mintha mindez nem lett volna elég, 100 km-rel a cél előtt Patrik még egy defektet is begyűjtött, de ez sem törte meg: vasárnap reggel, kevesebb mint 19 óra tekerés után sikeresen célba ért – és az összes induló – 7 fő – szintidőn belül teljesítette a kihívást.

 

⛰ BRM600 – Randonneur 10K (2025. május 31.)
Két héttel később, május 31-én következett a BRM600 – Randonneur 10K, újra Pőstyénből indulva, ezúttal 601 km és 8527 méter szinttel. Az időjárás ezúttal kedvezőbben indult, és az első 140 km-en sok ismert szakasz is visszaköszönt a korábbi 400-as túráról – most végre szép időben. Zlín után a terep egyre hullámosabbá vált, és már Lengyelország felé tartva egy heves vihar is elkapta őket. A hatodik ellenőrzőponton egy étterembe menekültek, itt sikerült átvészelni az ítéletidőt egy jó étkezés közben. A felhők végül előttük haladtak tovább, így csak a vizes aszfalt maradt emlékül, de ez sem könnyítette meg a haladást. A lengyel határ közelében már brutális, gyakran 14% feletti emelkedők fogadták őket, amelyek az éjszakai haladás közben is ébren tartották a testet és az elmét. Hajnalra ködbe burkolózott az út, és őzek is keresztezték a bringások útját, de a lassan szétoszló párában átszűrődő fények kárpótolták a nehézségeket. A nappali szakaszon aztán újabb kihívásként érkezett a nyári kánikula: 29 fok feletti hőmérséklet és meleg szél kísérte az utolsó 150 kilométert, ahol a vízutánpótlás létfontosságúvá vált. A visszafelé vezető úton Szlovákiában még néhány kellemetlen emelkedő is hátra volt, de Patrik végül bőven szintidőn belül 28 óra aktív tekeréssel célba ért.
Két hét alatt több mint 1000 km, majdnem 14 000 méter szint, hegy, eső, jégeső, vihar, forróság, hideg, defekt, köd és őzek… és Patrik mindezt fegyelmezetten, türelemmel, és példás sportemberi attitűddel teljesítette. Büszkék vagyunk rá, hogy ilyen elszánt, kitartó tagja van egyesületünknek! 👏💪

Bringás reggeli és sportnap Ácson

Május 30-án, pénteken reggel különleges meglepetés várta azokat, akik kerékpárral érkeztek az ácsi vasútállomáshoz: a Bamo Technology Hungary Kft friss kakaós csigával és sajtos rúddal kínálta meg az arra járókat.
De ezzel még nem ért véget az aktív reggel!
Negyed kilenctől a Zichy-parkban az Ácsi Általános Iskola felső tagozatos diákjai gyűltek össze kerékpárral – őket finom reggelivel vendégelte meg a cég, ösztönözve az egészséges és fenntartható életmódot. A programhoz mi is örömmel csatlakoztunk, és kerékpáros akadálypályával tettük színesebbé a délelőttöt. A kerékpáros programok lebonyolításában egyesületünk tagjai segítettek, akik aktívan részt vettek az akadálypálya felépítésében és a gyerekek irányításában.
A bemelegítés után közös, közel 10 kilométeres tekerésre indultunk a Csillai úton, ahol 55 lelkes diák vett részt. A gyerekek arcán mosoly, a hátuk mögött pedig egy igazán élménydús délelőtt!
Köszönjük a lehetőséget, hogy részesei lehettünk ennek a nagyszerű kezdeményezésnek! Külön köszönjük egyesületünk tagjainak és minden segítőnek, akik munkájukkal hozzájárultak a program sikeres megvalósításához.

Beszámoló: az ARBÖ Radmarathon országúti mezőnyversenyen jártunk

🚴‍♀️ Alpesi hősök – egyesületünk sikerei az ARBÖ Radmarathonon! 🚴‍♂️
Június 1-jén rendezték meg 12. alkalommal az ARBÖ Radmarathont az osztrák Bad Kleinkirchheimből rajtolva, ahol egyesületünk is képviseltette magát Káliné Székely Viktória és Káli Sándor személyében.
A verseny különlegessége, hogy az eredményeket nem a teljes 106 km-es táv, hanem három időmérős emelkedő alapján számították ki. Ezek a szakaszok igazi próbatételt jelentettek: összesen 1806 méternyi szintkülönbséget kellett leküzdeni átlagosan 8%-os meredekséggel, 26,7 km hosszan! Mindez több mint 2000 méter feletti csúcsokkal fűszerezett, festői alpesi környezetben zajlott.
Versenyzőink kiemelkedően szerepeltek:
Viktória kategóriájában aranyérmet szerzett! 🏆
Sándor pedig a 4. helyen végzett, mindössze 1 perccel lemaradva a dobogóról!
Gratulálunk mindkettőjüknek ehhez a fantasztikus teljesítményhez! 👏👏
Büszkék vagyunk rátok! 🇭🇺💪

Beszámoló: Sered Marathon országúti mezőnyverseny eredményeink

Május 18-án rendezték meg Szlovákia egyik legnívósabb amatőr országúti kerékpárversenyét, a DHL Seredmarathont, ahol egyesületünket Héregi Péter és Simon Andrew képviselte.
Péter harmadik alkalommal állt rajthoz az eseményen, és ezúttal is kiváló formában versenyzett. Elmondása szerint:
📣 „Ez már a harmadik Seredmaratonom volt, és minden évben az egyik legjobban várt verseny számomra. A rendezés színvonala kiemelkedő, a kisvárosokon áthaladva olyan hangulat fogad minket, amit az ember csak a nagy UCI versenyeken tapasztal” – írja beszámolójában Péter.
A rajtot megelőzően már 20 perccel beállt a mezőnybe, de így is a sor végére került. Egy váratlan helyzet azonban kedvezően alakult számára:
„Szerencsémre egy autó beragadt a versenyzők közé, így 150 méter után már a felvezető autó mögé kerültem.”
Az első 10 km hátszéllel 50 km/h körüli tempót hozott, és megindultak a támadások. Péter végig elöl helyezkedett, elkerülve a bukásveszélyt, és a szökevények üldözésében is aktívan részt vett.
🚵 „A 75. kilométernél jött egy 2 km-es, 14-15%-os emelkedő. A végén egy tempóváltásnál már nem tudtam többet kipréselni magamból.”
Lejtmenetben egy 20-25 fős üldözőboly szerveződött, próbálták utolérni a főmezőnyt, de 10–15 km-en át tartó üldözés után sem sikerült felérni rájuk. A cél előtt Péter még próbálkozott szökéssel, de elfogyott az erő.
🎯 Elite1 kategóriában végül a 17. helyen ért célba, 3 óra 4 perces idővel, 40,2 km/h-s átlagsebességgel.
🚴‍♂️ Simon Andrew szintén rajthoz állt, ám egy korai bukás miatt leszakadt a főmezőnyről. Mindezek ellenére végigküzdötte a távot, és korosztályában az 55. helyet szerezte meg.
Gratulálunk mindkét sportolónknak az elhivatottságért és kitartásért! Jövőre még erősebben térünk vissza! 💪💙

Beszámoló: 33. Neusiedlersee Radmarathon nevű versenyen jártunk

Május 4-én, vasárnap került megrendezésre a 33. Neusiedlersee Radmarathon Mörbisch am See városában, amely a UCI Gran Fondo World Series részeként idén is több mint 1400 bringást vonzott a világ minden tájáról.
A 126 km-es táv viszonylag sík, gyors pályát kínált, kb. 600 méter szintemelkedéssel. A nyílt terepen gyakran erős oldalszél nehezítette a versenyzők dolgát, különösen a tó keleti oldalán, ami taktikai kihívások elé állította a mezőnyt.
Egyesületünket két kiváló sportoló képviselte: Mátyás István és Csintalan Miklós, akik sikeresen teljesítették a távot. Gratulálunk nekik a kitartásukhoz és a remek teljesítményükhöz!
A versenyen tapasztalt kiváló szervezés, a festői táj és a barátságos hangulat minden résztvevő számára emlékezetes élményt nyújtott. Már most várjuk a jövő évi megmérettetést!

AKESZ-kupa: 6-ik forduló – V. Orfűi Kritérium országúti kerékpárverseny

Május 11-én került megrendezésre az V. Orfűi Kritérium országúti kerékpárverseny, amely az AKESZ Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokság 6. fordulójaként szerepelt a versenynaptárban. A helyszín a festői Orfű volt, ahol a 6,2 km-es körpálya síkabb részei mellett két meredek emelkedő is komoly próbatételt jelentett a versenyzőknek. A futamok állórajttal indultak, és már az első köröktől rendkívül magas tempót diktált az élboly.
Egyesületünket három versenyző képviselte:
Csintalan Miklós, Madarász Ádám és Bojsza Kristóf.

🔹 Csintalan Miklós a Senior 3 korcsoportban állt rajthoz, ahol 4 kört kellett teljesíteni (összesen 24,8 km). Miklós remek taktikai érzékkel versenyzett, végig az élmezőnyben haladt, és magabiztos győzelmet aratott!
🥇 1. hely – Csintalan Miklós (Senior 3)

🔹 Madarász Ádám és Bojsza Kristóf az Elit 1 korcsoportban indultak, ahol már 13 körös, azaz 80,6 km-es táv várt rájuk. A mezőny folyamatosan magas tempót ment, és több támadás is történt a körözések alatt. Ádám és Kristóf kitartó munkával végig az élmezőny közelében maradtak, és előkelő helyezéseket szereztek a célban:
🏅 7. hely – Madarász Ádám
🏅 8. hely – Bojsza Kristóf

Gratulálunk tagjainknak a remek szerepléshez!

Beszámoló: Panyi Béla Emlékverseny eredmények

Május 11-én Észak-Komáromban került megrendezésre a Panyi Béla emlékverseny, amely egyben a Szlovák Merida Road Cup negyedik fordulója is volt. A Piko-Bike Egyesület szervezésében zajló esemény egy 15 km-es egyenkénti indítású időfutamverseny volt a Duna-parti kerékpárúton kijelölt pályán.⏱️
Egyesületünk versenyzői kiemelkedően szerepeltek, és több kategóriában is dobogóra állhattak – sőt, két győzelmet is ünnepelhettünk!

🥇 Nagy Levente – 1. helyezés
🥇 Leányvári József – 1. helyezés
🥈 Kuba Ronald – 2. helyezés
🥉 Havasi Zoltán – 3. helyezés
👏 Héregi Péter – 7. helyezés
👏 Graszl Jan – 9. helyezés

Gratulálunk minden résztvevőnek a kiváló teljesítményhez! Köszönjük a szervezőknek a színvonalas lebonyolítást és a lehetőséget, hogy ismét egy remek nemzetközi mezőnyben mérhettük össze erőnket! 💪

Beszámoló: Granfondo Stubaki – Dupla kategóriagyőzelem Horvátországban

Dupla kategóriagyőzelem Horvátországban – Tarolt a Brigetio KSE a Stubaki Granfondón 🚴‍♀️🇭🇷
Két kategóriagyőzelem, nemzetközi mezőny, technikás pálya – versenyzőink újra bizonyítottak! 💪 Káli Sándor és Káliné Székely Viktória fantasztikus eredménnyel zárták a horvátországi Granfondo Stubakit!
Május 11-én, a Zágrábhoz közeli hangulatos fürdővárosban, Stubicke Toplice-n került megrendezésre harmadik alkalommal a Granfondo Roonda Stubaki, Horvátország egyik új, de egyre népszerűbb amatőr országúti kerékpárversenye.
350 induló, 92 km, 750 méter szintemelkedés, közel 37-41 km/órás átlagtempó! Több neves klub – köztük a Pogi Team is – képviseltette magát a versenyen, amely technikás pályájával és intenzív mászásaival tette próbára a mezőnyt. Egyesületünk színeiben Káliné Székely Viktória és Káli Sándor álltak rajthoz az erős mezőnyben.
✅ Viktória kiválóan osztotta be erejét, egy 30 fős élcsoportban versenyezve, ahol végig tartotta a tempót, sőt a cél előtti 11%-os emelkedőt is a csoport élén abszolválta, így kategóriagyőztesként állhatott a dobogó legfelső fokára.
✅ Sándor az első 15 km küzdelmei után a második üldözőcsoportban folytatta a versenyt, amelyből végül kategóriája első helyén érkezett célba, mindössze 1 perccel lemaradva az abszolút győztesek mögött!
Gratulálunk a szép eredményekhez és sok sikert kívánunk a szezon hátralévő részére is! 👏

Beszámoló: A Tour de Hongrie egy szakaszán jártunk

Ma mi is nyeregbe pattantunk és közel 70 kerékpárossal együtt jártuk be a Tour de Hongrie első szakaszát Pannonhalmától Győrig. A túra egyesületünk és a Hobbikerékpárosok Országos Klubja közös szervezésében valósult meg, amely során rendőrségi felvezetés gondoskodott a biztonságos haladásról – ezúton is köszönjük a támogatást! 👮‍♀️🚓
Nagyszerű hangulatban telt a nap, öröm volt ilyen szép számban együtt tekerni és aktívan kapcsolódni a Tour de Hongrie 100 éves jubileumához! 💙