Beszámoló: Granfondo Stubaki – Dupla kategóriagyőzelem Horvátországban

Dupla kategóriagyőzelem Horvátországban – Tarolt a Brigetio KSE a Stubaki Granfondón

Két kategóriagyőzelem, nemzetközi mezőny, technikás pálya – versenyzőink újra bizonyítottak! Káli Sándor és Káliné Székely Viktória fantasztikus eredménnyel zárták a horvátországi Granfondo Stubakit!

Május 11-én, a Zágrábhoz közeli hangulatos fürdővárosban, Stubicke Toplice-n került megrendezésre harmadik alkalommal a Granfondo Roonda Stubaki, Horvátország egyik új, de egyre népszerűbb amatőr országúti kerékpárversenye.
350 induló, 92 km, 750 méter szintemelkedés, közel 37-41 km/órás átlagtempó! Több neves klub – köztük a Pogi Team is – képviseltette magát a versenyen, amely technikás pályájával és intenzív mászásaival tette próbára a mezőnyt. Egyesületünk színeiben Káliné Székely Viktória és Káli Sándor álltak rajthoz az erős mezőnyben.

Viktória kiválóan osztotta be erejét, egy 30 fős élcsoportban versenyezve, ahol végig tartotta a tempót, sőt a cél előtti 11%-os emelkedőt is a csoport élén abszolválta, így kategóriagyőztesként állhatott a dobogó legfelső fokára.

Sándor az első 15 km küzdelmei után a második üldözőcsoportban folytatta a versenyt, amelyből végül kategóriája első helyén érkezett célba, mindössze 1 perccel lemaradva az abszolút győztesek mögött!

Gratulálunk a szép eredményekhez és sok sikert kívánunk a szezon hátralévő részére is!

Beszámoló: Balatonfondo kerékpárversenyen jártunk

Május 1-jén több mint 1300 bringás állt rajthoz a Balaton partján megrendezett BalatonFondo kerékpárversenyen, ahol két különböző táv közül választhattak a versenyzők.


🏁
Egyesületünket képviselte:
🔹 Molnár Bettina
🔹 Bojsza Kristóf
🔹 István Mátyás
🔹 Homor Áron

Versenyzőink élménybeszámolói:
💬 Betti: Kerékpár sportba először álltam rajthoz. Lassúrajtnál jó helyen voltam és tartottam is a 37 km/ht. Azonban egyből rajt után defektet kaptam. Segítségem volt, de rengeteg időt veszítettem, mire sikerült mindent helyre hozni. Próbáltam ezután minden erőmet összeszedve a legjobb helyen beérni, de kategóriámban csak a 23. helyre tudtam vissza zárkózni a 35-ből. Tapasztalat szerzésnek tökéletes volt és a defektet leszámítva nagyon élveztem a versenyt.

💬 Kristóf: Jó helyről indulva. A lassú rajtot követően az él bolyal tartottam. A leghosszabb emelkedő volt a legkritikusabb pont, ahol azt érzetem “most vagy soha”. Végül sikerült az elejében maradni. Majd az elágazásnál egyedül találtam magam a felvezető kocsival, ekkor még nem tudtam, hogy van egy 2 fős szökés majd a hátam mögött érkezett egy 15 fős csapat akikkel együtt értünk be. Jó érezés volt tudni, hogy 20 km-en keresztül én húsztam őket. Kategóriámban a 4. helyen értem be. Abszolútban pedig 13. helyen.

💬 Matyi: Teljesen jó volt a szervezés de azért nem olyan, mint egy külföldi Granfondo. Jól éreztem magam, nekem a verseny is csak egy esemény nem az eredmény hanem az élmény számít nekem! Sok bringással beszélgettem.

💬 Áron: A csömöri fiatalok az elejétől kemény tempót diktáltak, úgyhogy örültem, hogy a leghosszabb mászás után még az elején tudtam lenni. A Vigántpetendi lejtmenet több szempontból kritikus pont volt. Ezt éreztem a legveszélyesebb szakasznak, egy ennyire keskeny és technikás lejtmenet, amire csak rá tesz a nagy létszámú amatőr mezőny. Sajnos az egyik kanyarban nem sokkal előttem bukott hatalmasat egy Acélvakondos versenyző. Ezt követően pár erős sráccal, köztük a tavalyi AKESZ összetett bajnok Szarvas Balázssal összeálltunk és üldözőbe vettük az előttünk lévő élmezőnyt. A következő 25 kilométeren 46-47km/h-s átlagot forogtunk össze, de ennek ellenére csak megközelíteni sikerült az elejét. Miután elfogytunk az erőnkkel, elengedtük az üldözést és az utolsó 50-60km az 5-6 fős bolyban kellemesen telt. Kicsit csalódott vagyok az eredménnyel, a KK után, ahol láncleesés miatt voltam kénytelen kiállni az élmezőnyből ez a második olyan verseny ahol több szerencsével jobb helyen is zárhattam volna, de sebaj, hosszú még a szezon. Összességében szuper élmény volt a Fondo, örülök, hogy itthon is van lehetőség GrandFondhoz méltó környezetben és hangulatban versenyezni.

Beszámoló: Gran Fondo Word Series – Neusiedler See Radmarathon

Május 3-án, szombaton rendezték meg az UCI Gran Fondo Neusiedler See Radmarathon időfutamát az osztrák Mörbisch am See-ben. A rangos nemzetközi kerékpárversenyen több korosztályban és kategóriában is rajthoz álltak a versenyzők, köztük az egyesületünk színeiben induló Nagy Levente, aki az U17-es korosztály időfutamában mérette meg magát.
A fiatal tehetségre egy 14 kilométer hosszú, 140 méter szintkülönbséggel rendelkező pálya várt, amely a rajtot követően egy 2 kilométeres, folyamatosan emelkedő szakasszal kezdődött. Ezt követően a pálya jellemzően sík részeken haladt tovább, lehetőséget adva a jó tempó megtartására és a taktikai versenyzésre.
Nagy Levente remek formában versenyzett, és magabiztos teljesítménnyel első helyezést ért el az U17-es kategóriában, amihez ezúton is gratulálunk!

AKESZ-bajnokság: 5-ik forduló – XXI. Kínok-Kínja Országúti Mezőnyverseny

Április 27-én, a festői Esztergomban rendezték meg a 21. Kínok Kínja országúti kerékpáros mezőnyversenyt, ahol egyesületünk több tagja is rajthoz állt. A verseny központi helyszíne a Bazilika előtti tér volt, amely méltó hátteret adott az ország egyik legnagyobb múltú amatőr kerékpáros megmérettetésének.

A rendezvényen két táv szerepelt: a 26 kilométeres rövid és a 123 kilométeres hosszú táv, minden versenyző a korcsoportjának megfelelő távon indult. A rövidebb távot a 19 év alatti és 50 év feletti versenyzők teljesítették, míg a többiekre a hosszú, 123 kilométeres kihívás várt, amely során három alkalommal kellett feltekerni Dobogókőre a 14 km-es erdészeti úton keresztül, majd visszatérni Esztergomba.

Sajnos számunkra a verseny ezúttal nemcsak a kihívásokról, hanem a váratlan nehézségekről is szólt. Major Stefan a Dobogókőről való lejtmenet során bukott, súlyos sérüléseket szenvedett, így számára a verseny félbeszakadt, és hosszabb kényszerpihenő vár rá. Jobbulást kívánunk neki, és bízunk a teljes felépülésében.
Simon Andrew és Bojsza Kristóf technikai problémák miatt voltak kénytelenek feladni a versenyt, míg Dr. Tóth Álmos Dávid gumihibával küzdött – a külső gumi vált le –, de ennek ellenére becsülettel végigtekerte a 123 kilométeres távot.

Az elért eredményeink így alakultak:
Csintalan Miklós – Senior3 – 5. hely
Kuba Ronald – Elit2 – 4. hely
Homor Áron – Elit1 – 13. hely
Héregi Péter – Elit1 – 22. hely
Martini Bence – Elit1 – 24. hely
Madarász Ádám – Elit1 – 26. hely
Dr. Tóth Álmos Dávid – Elit2 – 26. hely

A körülmények ellenére versenyzőink helytálltak és mindannyian értékes tapasztalatokkal gazdagodtak. Bízunk benne, hogy jövőre szerencsésebb körülmények között térhetünk vissza erre a nem mindennapi kihívást jelentő versenyre.

AKESZ bajnokság: 2-ik forduló – 4. 3G Kupa

Március 23-án csapatunk szép számmal képviseltette magát a 3G Kupán, amely az AKESZ Kupa 2. fordulója is volt. A verseny ismét bizonyította, hogy kemény terepen, erős mezőnyben kell helytállnia annak, aki jó eredményt szeretne elérni.
A 23 km-es körpálya 360 méter szintkülönbséggel idén sem adott könnyű futamot. Az első kilométerek sík szakasza után kemény kistányéros emelkedő következett, ami azonnal megrostálta a mezőnyt. Az útvonal hullámzó terepe és a szél komoly szerepet játszott a verseny taktikájában: az éles ritmusváltások és a kigyorsítások miatt folyamatos volt a küzdelem a pozíciókért. Minden korcsoport számára eltérő számú kört kellett teljesíteni, de a legkeményebb kihívást azoknak jelentette a verseny, akik 4 kört mentek, vagyis közel 100 km-t és több mint 1400 méter szintet kellett leküzdeniük! Ez hatalmas fizikai és mentális erőpróba volt minden induló számára. A verseny tempója a végére még tovább fokozódott, és az utolsó kilométereken már csak a legerősebbek küzdöttek a dobogós helyekért.

🏆 Eredményeink:
Csapatunk remek teljesítményt nyújtott, és többen is dobogós helyen zártak.
🥇 Káliné Székely Viktória (WMaster) – 1. hely
🥈 Csintalan Miklós (Senior 3) – 2. hely
🥉 Káli Sándor (Senior 1) – 3. hely
🔹 ifj. Héregi Péter (Elit1) – 23. hely
🔹 Bojsza Kristóf (Elit1) – 27. hely
🔹 Major Stefan (Master) – 17. hely
🔹 Nagy Levente (U17) – DNF
🔹 Aszalós Gábor (Elit2) – feldolgozás alatt
🔹 Graszl János (Master) – feldolgozás alatt

Külön köszönet illeti a segítőinket, akik a frissítéssel és kulacs feladással hozzájárultak ahhoz, hogy versenyzőink a legjobb teljesítményt nyújthassák! A fényképeket köszönjük Kustyán Gergőnek!

AKESZ bajnokság: 1. forduló – V. Kajdacs Nagydíj

Március 16-án elrajtolt a hazai versenyszezon az V. Kajdacs Nagydíjjal, ami a Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokság 1. fordulója volt.
Az esemény jelentős hagyományokkal rendelkezik és az év első versenyeként kiemelt figyelmet kap az amatőrök között. A sportág népszerűségének fejlődését kiválóan mutatja, hogy az idei évben rekordszámú nevező állt rajthoz 2 futamban, hogy teljesítse a korcsoportjához tartozó távot, a 22 km es körpályán. Az idei évben jelentős nehezítést jelentett a sportolók részére a hideg esős időjárás, amely nem csak a versenyzők teljesítményét, de a biztonságát is erősen befolyásolta. Egyesületünk a Brigetio KSE, amely egyre gyarapodó létszámmal vág neki a versenyeknek idén már 10 fővel képviseltette magát a 300 fő fölötti mezőnyben. Az időjárási nehézségek miatt sok kiállás és bukás is történt, amelyekbe sajnos csapatunk tagjai is érintettek voltak, így Csintalan Miklós a táv elején jellemző őrült helyezkedés közben bukott. Ennek ellenére szerencsére csak kisebb sérülést szenvedett, de a versenyt nem tudta folyatni technikai okból. Másrészről Káli Sándor is kiállt a versenyből az extrém időjárás miatt. Tagjaink közül Héregi Péter, Mátyás Isván, Major István, Bojsza Kristóf és Aszalós Gábor sikeresen teljesítette a távot. Major Stefan a pontszerző 4. helyen ért célban, ami rendkívüli jó eredmény és hatalmas előrelépés számára a mezőnyben. A kupát tekintve jó eséllyel indul tovább a pontvadászatban. Csapatunk legkiválóbb tagja Káliné Székely Viktória volt, aki női mezőnyben ért el ismét sikert Brigetio színekben és felállhatott a dobogó legfelső fokára!
 
Egyesületünk versenyző tagjait több családtag is a helyszínen segítette, bíztatta a nehéz körülmények között. Az ő segítségük is hozzájárult a sikerekhez. Nélkülözhetetlen támogatásukat ezúton is köszönjük!
A versenysorozat nem áll meg és már a jövő héten új egészen más kihívás vár versenyzőinkre Tótvázsonyban a kupa 2. állomásán, ahol a Balatonfelvidék dombjain küzdhetnek a Brigetio Kerékpáros Sportegyesület tagjai a győzelemért.
A szép eredményekhez gratulálunk és további sikereket kívánunk a kerékpáros mezőnyben!

Balatonfondo országúti mezőnyverseny beszámoló

Szeptember 14 –én rendezték a Balatonfondo országúti kerékpáros mezőnyversenyt, amit Valter Attila és Dina Márton profi kerékpárosok jelenléte és részvétele népszerűsített.
A nevezők számát tekintve a 800 fős mezőny is rekordot jelentett az idei évre. A program során az időjárás nem kedvezett a 800 méter szintkülönbséggel kijelölt körpályán megrendezett futamnak, ahol a Balatonfelvidék falvain keresztül, lezárt utakon teljesíthette a 62 km –es távot a mezőny. A versenyzők erős szélben és esőben alig 10 fokos hőmérséklet mellett haladtak, a vízszintes szakaszokat csak elvétve tartalmazó pályán.

„Balatonfondo országúti mezőnyverseny beszámoló” bővebben

AKESZ-bajnokság: 9-ik forduló – Zengő Grand Prix beszámoló

Idén augusztus 11-én került megrendezésre a Zengő Grand Prix a Baranya Vármegyei Hosszúhetényben. A versenyen egy közel 6 kilométeres körpályán korcsoportonként eltérő távon mérkőzhettek meg a kerékpárosok. A pálya komoly szintet is tartogatott, ez körönként kb. 100 m volt, így az éles rajt utáni körökben nem kellett sokat várnunk arra, hogy a mindkét mezőny darabjaira hulljon.
Egyesületünket Csintalan Miklós képviselte, akinek 4 kört kellett teljesíteni a körpályán. Miklós végül korcsoportjában a 3. helyezést érte el!

X. Brigetio Országúti Mezőnyverseny: beszámoló, eredmények

Augusztus 4-én jubileumi 10. alkalommal rajtolt el a Brigetio Országúti Mezőnyverseny, amit igyekeztünk különlegessé és egyedivé tenni. A rajtcsomag tartalmát az előző évekhez képest megnöveltük, a résztvevők a rajtszámuk felmutatásával térítésmentes családi belépést kaptak a komáromi Monostori Erődbe valamint a Gesu Bikewear kerékpáros ruhagyártó felajánlásából a rajtcsomag részeként minden induló tornazsákot vehetett át, ami egy nyakba akasztót és egyesületünk kulacsát is tartalmazta.
Péliföldszentkereszt gyönyörű természeti adottságainak köszönhetően idén is különleges környezetben szervezhettük versenyünket, ahol 20,5 km-es tökéletes minőségű aszfalt és dombos körpálya várta a résztvevőket. Az időjárásra most nem lehetett panasz, gyönyörű nyári időben zajlott mindvégig a verseny, ahol a rövid táv esetében 1 kört, míg a hosszú táv esetében 4 kört kellett teljesíteni. A táv ugyan nem volt hosszú, de az 1 kör 265 méter szintkülönbséget, míg a 4 kör 1060 méter szintkülönbséget tartalmazott, így egy igazán nehéz körpályán kellett helyt állni.
A rajtot megelőzően főhajtással és sisak levétellel megemlékeztünk sporttársunkról Antal Attiláról, aki számos Brigetio mezőnyversenyen állt rajthoz és ért el kiváló eredményeket.

„X. Brigetio Országúti Mezőnyverseny: beszámoló, eredmények” bővebben

Tour de Ring 24 beszámoló

A Forma 1 főfutamát 2 héttel megelőzően rendezték meg a Tour de Ring 24 körös versenyét. A pálya nem szorul bemutatásra, itt valóban szabadon lehet versenyezni tükör sima aszfalton. Csapatunkat 3 fő képviselte a versenyen: Dr. Tóth Álmos, Homor Áron és Héregi Péter.
A fiúk keményen és aktívan versenyeztek a főmezőnyben, majd egy szuper helyezkedésnek köszönhetően Áron megszerezte a 3.helyet (abszolút 5. helyet) felnőtt kategóriában, Peti a 7. helyet (abszolút 11. helyet) a felnőtt kategóriában, Álmos pedig az 58. helyen ért célba a felnőtt kategóriában.

„Tour de Ring 24 beszámoló” bővebben