A hosszú hétvége számos kerékpáros eseményt tartogatott a sport szerelmeseinek, többek között a két szakaszos Tour de Ajka országúti kerékpárversenyt, ahol Krebsz József és Gregor Zoltán tagunk képviselték egyesületünket.

Vasárnap az 1. szakasz “bemelegítő” 5 km-es egyenkénti indítású időfutammal kezdődött Ajka belvárosában. A versenyzők a nagyon szépen kialakított rajtterületről, emelvényről rajtoltak el, majd 2,5 km megtételét követően jöhetett a fordító. A pályát csupán egy körforgalom nehezítette, melyen oda és vissza fele is át kellett haladni. A 105 résztvevőből Gregor Zoltán abszolút 50., K1 korcsoport 15. helyen, míg Krebsz József abszolút 81., K3 korcsoport 46. helyen értek célba! Gregor Zoltán 1:12, míg Krebsz József 1:44 hátránnyal kezdhették a következő napi mezőnyversenyt!

Hétfőn 265 fő részvételével rendezték a 2. szakaszt, amely egy 58 km-es, 431 méter szintet tartalmazó dimbes-dombos mezőnyverseny volt. Sajnos a mezőnyt nem az erőkülönbségek szakították szét, hanem a verseny harmadánál bekövetkezett tömegbukás. Szerencsés módon Krebsz József és Gregor Zoltán sem keveredtek bele a bukásba, azonban mindketten leszakadtak miatta a mezőny elejéről. A versenyt végül Gregor Zoltán 1:26:14-es menetidővel abszolút 35., K1 korcsoport 9. helyen zárta. Krebsz József első mezőnyversenyét teljesítette, 1:47:06 menetidővel abszolút 159., K2 korcsoport 109. helyen érkezett célba.

A Tour de Ajka összetett versenyét tekintve Gregor Zoltán abszolút 16., K1 korcsoport 6. helyen, Krebsz József abszolút 58., K3 korcsoport 32. helyen zárta.



Április 13-án csütörtökön 18 órakor rajtolt az 5 fordulós Bike Attack versenysorozat első megmérettetése! A Slovakia Ring tökéletes aszfaltján 10 kört, azaz 59 km-t kellett teljesíteni a versenyzőknek. A verseny előtt esett az eső, de szerencsére a rajtra kitisztult az ég, csak a hűvös szél és a vizes aszfalt nehezítette a versenyzőket.
A rajtrácsra 6 nemzet, 66 versenyzője sorakozott fel, egyesületünket ifj. Héregi Péter és Gregor Zoltán képviselték. A rajtot követően rögtön megkezdődtek a támadások, többen megpróbáltak elszakadni a mezőnytől, sikertelenül, a mezőny reagált a próbálkozásokra. A 10 kör során folyamatos volt a próbálkozás, végül mezőnyhajrá döntött a helyezésekről. A leggyorsabb az osztrák Gaubatz Lukas a Format Rc (AUT) versenyzője lett, Vanco Jakub ASK Inter Bratislava (SVK) és Fetko Viktor (SVK) előtt.



