A nyári beszámolók pótlásaként ezennel Nagy László András versenyéről számolunk be. Andris a Tósport által szervezett bringaversenyen indult a Hungaroringen, annak is a 24 körös versenyében.
Versenykiírás: LINK
Eredmények: PDF
A képekért köszönet Kaiser Erika fotósnak. (LINK)
Andris beszámolója az alábbiakban olvasható:
Július 16-án Mogyoródon, a Hungaroringen került sor a Tour de Ring 24 körös versenyre. A rajt 10 órakor zajlott, összesen 170 versenyző állt a rajtnál. A táv 105 kilométer volt, és 864 m szintkülönbség volt benne. Kezdetben a fő mezőnnyel haladtam, de sajnos a domboknál leszakadtam, és egy másik bollyal mentem a verseny végéig. A kategóriámban a 17. helyet sikerült megszereznem, abszolútban pedig 103 lettem. Nagyon jól éreztem magam. Fantasztikus rendezvény volt.