Tour de Gyömrő

Június 11-én sziporkázó napsütésben került megrendezésre a 26. Tour de Gyömrő,az idei AKESZ kupasorozat 6.futama.
A nap folyamán minden odalátogató család,gyermekek megtalálták maguknak a megfelelő elfoglaltságot hiszen különböző távokat teljesíthettek a résztvevők.


Csapatunk AKESZ-os csapata a 30- 80 km-es távon indult.
A rajt időpontja 11:45 volt,szikrázó napsütésben és 28 fokban. A lassú rajtot követően nagy tempóra kapcsolt a mezőny amit kevesen tudtak felvenni. Csere Lajos és Héregi Péter bírták legtovább a főmezőnnyel,Lajos a 20. míg Péter a 30. Km-ig tudtak a főmezőnnyel haladni. A leszakadást követően mindenki sikeresen beilleszkedett egy üldöző csapatba.Péter a verseny második felében az első számú üldöző csoportban haladt és végül velük is ért célba 40 feletti átlagsebességet teljesítve és 10 perc hátránnyal a főmezőnnyel szemben.Ezzel megszerezte korcsoportjában a 9.helyet. Lajos a 2. számú üldözőcsapatban halad a verseny hátralévő részében,majd a cél előtt a hajrában 2. ként ért be a kialakult csapatból,Master kategóriában a 35. helyen végzett. Fail Boglárka egy kissé leszakadva 27 perc hátránnyal érkezett meg amivel WElite korcsoportban 5. helyen végzett.
Id.Papp Mihály 33 perc hátránnyal érkezett meg a főmezőnyhöz képest amivel Master kategóriában 57. helyezett lett.
Az ifjú kerekesekre 30 km teljesítése volt meghatározva.
Ezen a távon indult Ifj.Papp Mihály aki remek versenyzéssel korcsoportjában a 9. helyen végzett.