Március 25-én elkezdődött a várva várt 2023-as országúti kerékpáros szezon csapatunk számára is. Az AKESZ első fordulóján, Kajdacson állt rajtvonalhoz csapatunk 8 tagja.
A versenynapra esőt és erős szelet ígértek, ebből szerencsére csak az erős szél nehezítette a versenyzőket. Az erős oldalszél a rajtot követő egyenesben mind az 5 körben próbára tette csapatunk tagjait, akik szerencsére sikeresen átvették a támadásokat a jó helyezkedés eredményeként.
Az Elite 1 és Elite 2 kategóriának 5, az Elite hölgyeknek 3, a Senior kategóriának pedig 1 kört kellett teljesíteni.
Senior kategóriában Csintalan Miklós képviselte a csapatot. Ő kiváló helyezkedéssel teljesítette a csapatot, ám sajnos egy fő ellógott az U17-es fiúk egyik csoportjával, így a második helyen ért célba.
Elite nők között Aszalós Anna indult. Neki három kört kellett teljesítenie, egy kisebb csoportban közösen összedolgozva értek célba. Ez az erős verseny a harmadik helyet eredményezte számára.
Csapatunkból 6 fő indult az Elite 1 és 2-es kategóriában. A fiúk végig együtt közlekedtek a mezőnyben. A tempó végig nagyon magas volt, emellett a taktikus helyezkedés is sok erőt igényelt a főmezőnyben maradáshoz. Sajnos Martini Bence a harmadik körben defekt miatt feladni kényszerült a versenyt, majd egy körrel később Madarász Áron került bele egy kisebb bukásba, de szerencsére nem ért földet, így sérülés nélkül megúszta az esetet, de kiállni kényszerült a kerékpár enyhe sérülései miatt.
A befutónál Skuba Ákosban maradt a legtöbb erő, taktikusan helyezkedve az elsők között kezdhette meg a sprintet a visszafordító kanyar után.
Az eredmények a következőképpen alakultak:
Skuba Ákos:Elite2- 4.hely
Vörös Gergely: Elite 2- 8.hely
dr.Madarász Ádám: Elite1-7.hely
Józsa Márton: Elite 1-8.hely
Héregi Péter: Elite- 20.hely
Alább Ákos beszámolóját olvashatjátok a versenyről:
Szombaton a Kajdacsi nagydíjon vettünk részt a csapattal.Már korán reggel indulni kellett mert nem a legközelebbi versenyek egyike. Megérkezésünk után szomorúan tapasztaltuk, hogy 8000ft-os nevezési költségért legalább egy chipes időmérés lehetett volna az árban.. mindegy nem ezen múltA versenyről: a táv 110km egy körpályán (5kör) tükör aszfalt, full sík, benne egy nagyon pici kaptatóval. Elég nagy szél volt a verseny alatt végig, néha sütött a nap valamikor pedig beborult és szemerkélt az eső.Első 2 kör viszonylag nyugis de voltak azért próbálkozások , könnyen átvette mindenki, aztán a 3. körben az oldal szembeszeles részen brutál támadások kezdődtek, támadásra támadás legalább egy 7-8db ha jól emlékszem, szerencsére mindegyiket át tudtam/tudtuk venni, ha itt nem vagy résen könnyen vége is lehet a versenyednek, meg is szakadt a sor mögöttünk de aztán szinte megálltunk elöl és a mögöttünk lévők felzárkóztak. Bence ebben a körben sajnos defektet kapott így fel kellett adnia a versenyt, 4. kör laza pár akció viszont kezdett egyre idegesebb lenni a mezőny aminek meg is lett az eredménye, volt egy bukás mögöttünk amiben sajnos Áron is benne volt, de ügyesen ki tudta védeni és bele ugrott az árokba aztán az utolsó körben megint támadásra támadás, egy Lotusos el is tudott szökni egyedül, próbáltunk utána menni de nem közeledett, 2x én is akcióztam a végén mondván talán el tudunk lépni páran de sajnos a Lotus mindvégig szépen reagált minden támadásunkraA kör végén volt egy visszafordító onnan kezdődött a sprint a helyezésekért, elég jó helyen tudtam fordulni (4.-5.) de sajnos beszorultam, így nem tudtam a legjobban kigyorsítani, összetettben kb a 15. helyen jöttem meg kategóriában pedig a 4. Helyezést sikerült összehozni.
Számokban: 110km 2h35min, 43km/h átlagsebességGergő sajnos hiányzik a képről mert éppen táplálkozottSzezon kezdésnek tökéletes volt.