Top Maraton sorozat: Mátra Maraton

A hétvégén véget ért a Top Marton sorozat, ezúttal a Mátra Maratonra került sor. Egyesületünkből ezúttal öten álltak rajthoz, az év végi díjátadón ketten is érmes helyezésben fognak részesülni! Csintalan Miklós a sorozat rövid táv Master4-es korcsoportjának összetett 2. helyén végzett, míg Gelle Olívia ugyanezen a távon az U19 kategóriában érte el ugyanezt.

Eredmények:

Gelle Olívia: rövid táv U19 2. hely

Csintalan Miklós: rövid táv Master4 3. hely

Tehelné Brányik Zsuzsa: rövid táv Master3 5. hely

Tapsonyi Sándor: közép táv Master1 20. hely

Eisemann Róbert: közép táv Master1 DNF

Versenykiírás: LINK

Eredménylista: LINK

A fotókat köszönjük Bak Ferenc (LINK), Zoboki Attila (LINK), Tirszin János (LINK) fotósoknak.

„Top Maraton sorozat: Mátra Maraton” bővebben

Héregi Péter a Bike Attack sorozat junior bajnoka!

Csütörtökön került megrendezésre a Bike Attack 5. és egyben utosó fordulója. Csapatunkat Agócs Gábor,Simon Andrew,Galambos Lajos,Id.Héregi Péter és Ifj.Héregi Péter képviselte.

A verseny hangulata ismét szuper volt,ám a szokásosnál több résztvevő indult, mint az elmúlt alkalmakon.  A mezőny végig egyenletes 40 feletti tempót tartott,ezt a tempót csapatunk 4 tagjának(Simon Andrew,Galambos Lajos,Id.Héregi Péter,Ifj.Héregi Péter) sikerült felvenni és a mezőny elejében haladni. Agócs Gábor 1 kört bírt a mezőnnyel haladni, majd a leszakadást követően kisebb csoportban és nagyrészt egyedül teljesítette a távot. Galambos Lajos és Ifj.Héregi Péter a verseny egészében a mezőny első részében haladtak, közrefogva Péter összetettbeli ellenfelét. A versenyt a nagy tempó és a zsúfoltság miatt több bukás is tarkította, ami megadta a versenyzők számára az „adrenalint”. Az utolsó körben Simon Andrew és id.Héregi Péter előtt bukás történt,ezért a fűre sodródtak az esetleges esés elkerülése érdekében, így ők 2-4 perc hátránnyal érkeztek meg a főmezőnyhöz képest. A véghajrában mindenki próbált helyezkedni, helyet keresni a sprint megkezdéséhez. Galambos Lajos egy folyosót kihasználva tudta megkezdeni a hajrát, ami számára az U18-as kategóriában az első helyet jelentette.


Ifj.Héregi Péter végig összetett ellenfele környékén haladt, majd az utolsó 200 méterhez érve megkezdte a sprintet, ami a 3. helyet jelentett az U 18-as kategóriában. Péter és Lajos 44 km/h átlagsebességgel teljesítették az 59 km-és távot. Ifj.Héregi Péter 1. helyen zárta az idei Bike Attack sorozatot. Id.Héregi Péter 2 perc hátránnyal Master kategóriában a 14. helyen végzett. Simon Andrew 4 perc hátránnyal kategóriájában a 15.helyet szerezte meg. Agócs Gábor 2 kör hátránnyal Master 1 kategóriában 15. helyen ért célba.

A sorozatnak hála sok tapasztalatot, kellő bátorságot és szép élményeket vihettek haza a versenyzők.Mindenki számára ajánljuk ezt a bajnokságot.

Szép eredmények a Szent István napi teljesítménytúrán

Augusztus 19-én Nagymegyeren rendezték a Szent István Napi teljesítménytúrákat, ahol edzésképpen egyesületünket is képviselte néhány fő. A classic 45 km-es távon egyszerre rajtoltak a csapattagok és nagyrészt egyszerre is értek be. A 4 pecsételőponttal együtt a távot 1:16:19-es menetidővel Csintalan Miklós, Golasz Krisztián, Nagy András és Gregor Zoltán teljesítették közösen a leggyorsabban azonos idővel. A classic táv után edzésképpen Golasz és Nagy a hosszú 70 km-es távot is teljesítették, ahol Golasz a 4. helyen, míg Nagy a kategóriája 1. helyén ért célba. A hosszú távot Németh Zoltán is teljesítette, aki korosztályában a 4. helyen ért célba. Csintalan Miklós a classic távot követően az MTB távon is rajthoz állt Tehelné Brányik Zsuzsannával. Miklós ebben a kategóriában is első helyen végzett, míg Zsuzsanna a második helyezést érte el.

A teljesítménytúra edzésnek, csapatépítésnek nagyszerű és az olcsó nevezési díj frissítő üdítőt, finom gulyáslevest, fürdőbelépőt és tombolát is tartalmazott.

 

Tour de Ring beszámoló

A nyári beszámolók pótlásaként ezennel Nagy László András versenyéről számolunk be. Andris a Tósport által szervezett bringaversenyen indult a Hungaroringen, annak is a 24 körös versenyében.

Versenykiírás: LINK

Eredmények: PDF

A képekért köszönet Kaiser Erika fotósnak. (LINK)

„Tour de Ring beszámoló” bővebben

TOP Maraton sorozat: Bükk Maraton

Az augusztus 6-i Top Maraton sorozat 3. versenyének beszámolójával még adósak voltunk, alábbiakban ezt ismertetnénk.
Az egyesület ismét 6 fővel képviselte magát. Bíztató eredmények születtek, ezúttal viszont sajnos Eisemann Robi feladni kényszerült a versenyt egy felütéses defektet követően.
Íme az eredmények:
Tehelné Brányik Zsuzsa: mini táv Master3 1. hely
Gelle Olívia: rövid táv U19 4. hely
Csintalan Miklós: rövid táv Master4 5. hely
Kolozsváry Szilárd: rövid táv Master2 35. hely
Tapsonyi Sándor: közép táv Master1 8. hely
Eisemann Róbert: közép táv Master1 DNF
Eredmények: LINK
Versenykiírás: LINK

A képek Juhász Zsolt munkáját dícsérik. Köszönjük. (LINK)

„TOP Maraton sorozat: Bükk Maraton” bővebben

Zánka: 24 órás MTB váltóverseny

Július 29-én került sor a 24 órás zánkai MTB váltóversenyre. Egyesületünket Eisemann Robi képviselte, aki Dékány Tamással karöltve páros csapatot alkotva vágott neki az embert próbáló megmérettetésnek. Robiék remek versenyzéssel a kategória 3. helyén álltak, viszont a közben felmerült problémák miatt arra az elhatározásra jutottak, hogy fel kell adniuk a versenyt.

Eredmények: LINK

Versenykiírás: LINK
„Zánka: 24 órás MTB váltóverseny” bővebben

Bozsik Bence a III. Brigetio Országúti Mezőnyverseny győztese!

Augusztus 13-án immáron 3. alkalommal szervezte egyesületünk a III. Brigetio Országúti Mezőnyversenyt, amely idén először a Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokság részét képező verseny volt. Versenyünk célja a biztonságos versenyzés és a kerékpársport népszerűsítése mellett Komárom Város kulturális, történelmi, turisztikai megismertetése is, ezért a résztvevők térítésmentesen látogathatták meg az Igmándi Erőd kőtárát, kedvezményesen strandolhattak a Brigetio Gyógyfürdőbően, száguldozhattak a komáromi Teremgokart pályán és 50% kedvezménnyel pizzázhattak a Boss-Co Trattóriában. A rajtcsomag egyesületünk kulacsát, ebédjegyet, továbbá a Nutridepo Webáruház felajánlásából hosszútávon 1 db SIS energiaszeletet +  1db SIS energia zselét, rövidtávon 1 db SIS energiazselét tartalmazott.

Lassú rajt, Komárom körforgalom

16 korcsoportban hirdettünk versenyt, korcsoporttól függően hosszú 91+6 km és rövid 37+6 km távon kellett rajthoz állni. A tét nem volt kicsi, gyönyörű kézműves díjakért, ajándékcsomagokért, Jókai Mozi belépőjegyért, Monostori Erőd tárlatvezetésért, páros pizzautalványokért és gokart jegyekért ment a küzdelem, a hosszú táv legjobbjai külön pénzdíjazásban is részesültek!

Az előnevezés alapján már borítékolható volt az izgalmas verseny, a hazai kerékpársport legjobb csapatai, neves versenyzőiket állították rajthoz, európabajnokságon, világbajnokságon részt vevő, aktuális junior magyar bajnok vagy éppen korábbi world tour versenyző is megtalálható volt a mezőnyben. A rajt-cél terület idén Komáromban, a Sport utcában volt, amely megközelíthetősége lévén tovább nehezítette a versenyzők dolgát, a szűk éles kanyarok, kanyarívek miatt jelentős szerep jutott a megfelelő taktikának és helyezkedésnek.

Lassú rajt, Komárom, Igmándi út

A hidegfront szerencsére esőt nem hozott, viszont igencsak megkínozta a mezőnyt, az 50 km/h-s észak-nyugati széllökések mindenkit próbára tettek. A verseny közös lassú rajttal kezdődött, majd Komáromot elhagyva széthúzásra került a két táv mezőnye, 6 km-t megtéve Bartusekpusztát elhagyva kezdődött az éles verseny.  Az időmérés is innen kezdődött, a távok idejét külön-külön, ahogy az éles rajtvonalhoz értek, a versenyzők idejét a távon belül egyszerre indítottuk.

A rövid távosoknak 37 km-t kellett teljesíteni, amely 182 méter szintkülönbséget tartalmazott. A férfiak versenyében 3 fő alakított ki 5 perces időkülönbséget a mezőnytől, végül sprintbefutó döntött a dobogós helyezésekről, 0:59:04 idővel Lepold Sámuel (Szigetszentmiklós Tk, U17) volt a leggyorsabb Darányi Máté (Péceli TE Cseuz Ördögei, U17) és Labancz István (Senior2) előtt.  A nők versenyében idén nem az erőkülönbség döntött, Gergely Ildikó (WSenior) hiába vezette a versenyt, a forgalom miatt nem vette észre az útvonal jelzéseit és letért az útvonalról, végül a 3. helyen ért célba. A versenyt így 10 perces előnnyel Fedor Maja (Tempo-Aqua SE, WU15), nyerte, a második helyen Kövesdi Dorina (Team PistaBike Pécs, WU15) ért célba.

A hosszú távot teljesítőkre 91 km-es versenytáv várt, amely 610 méter szintkülönbséget tartalmazott. Az éles rajtot követően rögtön elkezdődtek a próbálkozások, az oldalhátszél miatt óriási volt a tempó, a főmezőny összezárt, nem engedtek el senkit.

Nagyigmánd-Kocs között szétszakadt a mezőny

Nagyigmándról Kocs irányába fordulva az oldalszélben hamar szétszakadtak, kialakult egy erős, kb 10 főből álló élboly, mögöttük nemsokkal a kb. 30 főből álló üldöző mezőny. Az élbolytól Bozsik Bence (Dr. Bátorfy-Agria Ktk, Elit1) próbált elszakadni, a támadását Sáska Zoltán (ASE Kerékpár, Elit1) vette át, hozzájuk Kuba Ronald (OKR Cyles, Elit1) zárkózott fel. Hármójukat elengedte az élboly, hozzájuk még Csomor Zoltán (Szekszárdi Szabadidős KE, Elit2), Vince András (Dr. Bátorfy-Agria Ktk, Elit1) páros próbált felzárkózni, ami Tata előtt sikerült is. Kialakult az 5 fős elmenés, a Kömlődi dombokon 55 mp előnyt harcoltak ki, amit a további dombos szakaszokon egészen Császárig szépen tartottak. A főmezőnyt a Szerptentin KE csapata tartotta életben, akik tempót mentek és tartották a különbséget, mögöttük néhány Sólyom Teames, majd az ASE és a Dr. Bátorfy-Agria Ktk figyelte a versenyt, értelemszerűen nekik nem szabadott tempót menni, mindegyikőjüknek volt az elmenésben versenyzőjük.  Vérteskethelyt elhagyva a dombok véget értek, de a verseny igazán csak itt kezdődött, a 81-es útra fordulva megérkezett a teljes szembeszél, amit 30 km-en keresztül kellett elviselni! A verseny vége előtt 15 km-el, Nagyigmándra érve 1:15 volt a szökevények előnye, majd Nagyigmándot elhagyva magasabb fordulatra kapcsolt a mezőny, elkezdődtek a szélezések, az utolsó kisebb dombon szétszakadt a mezőny. Ekkor a szökevényeknél is elkezdődtek a lószok, megtört az összhang. Komáromba érve, a cél előtt 3 km-el már senki nem akart a szökevények közül tempót menni, rohamosan csökkent az előnyük. A verseny vége előtt 1 km-el Sáska Zoltán rakta a kereket Bozsik Bencére, várta a sprintet, majd 500 méterrel a cél előtt felzárkózott a szökevényekre a mezőny, az U19-es magyar bajnok Karl Ádám (De GaviTipográfia, U19) és Zathureczky Márk (Dr. Bátorfy-Agria Ktk, Elit1) kerülte ki őket. A megfogott szökevények nem hagyták annyiban, szépen rakták a kereket és óriási sprinthajrá döntött a helyezésekről. A III. Brigetio Országúti Mezőnyversenyt hosszú szökéssel és nagyszerű sprinttel 2:16:43-as idővel Bozsik Bence (Dr. Bátorfy-Agria Ktk, Elit1) nyerte, Sáska Zoltán (ASE Kerékpár, Elit1) és Tóth Norbert előtt!

Bozsik Bence volt a sprintben a leggyorsabb

A nők versenye is izgalmas hajrát hozott, 3-an fordultak rá a célegyenesre végül a leggyorsabban Benczés Krisztina 2:39:00 (Dr. Bátorfy-Agria Ktk, WMaster) idővel ért célba, a második helyezett Varga Tímea (ASE Kerékpár, WMasater) és a harmadik helyezett Olasz Laura (Dr. Bátorfy-Agria Ktk, WElit1) előtt!

A versenyt követően Carbonara Spagettivel tölthették vissza a versenyzők a szénhidrát raktárakat, majd következhetett az eredményhirdetés és az ünneplés!

EREDMÉNYEK

Képek:

Zichó Viktor képei: https://drive.google.com/drive/folders/0Bwvwk_qFafDQLWRDal9BMGxnZ2s

www.zicho.hu

Vajvoda Tamás képei: https://drive.google.com/drive/folders/0B_cDTstSnc58REFvd2pmYzNCVWM

Szili Ferenc képei: https://drive.google.com/drive/u/1/folders/0B6tC0FG0VB9XbW1ZZXJsa1VTYW8

Eredményhirdetés