IX. Brigetio Országúti Mezőnyverseny: eredmények

Immáron 9. alkalommal rajtolt el a Brigetio Országúti Mezőnyverseny, aminek 2023-ban Péliföldszentkereszt adott otthont. A verseny a Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokság részét képező, pontszerző állomás volt, így a magyar amatőr kerékpársport színe java várható volt a versenyre.
Péliföldszentkereszt gyönyörű természeti adottságainak köszönhetően idén is különleges környezetben szervezhettük versenyünket, ahol 20,5 km-es dombos körpálya várta a versenyzőket. Rövid táv esetében 1 kört, míg a hosszú táv esetében 4 kört kellett teljesíteni. A táv ugyan nem volt hosszú, de az 1 kör 265 méter szintkülönbséget, míg a 4 kör 1060 méter szintkülönbséget tartalmazott, így a pálya nehézségére nem lehetett panasz.
Az idei nyár talán legrosszabb időjárása fogadta a versenyzőket augusztus 6-án, szitáló esőben, szélben kellett helyt állni. A zord, korántsem nyárias időjárás ellenére sokan álltak rajthoz és teljesítették a versenytávot.
A rövid táv befutójára kisebb csoport érkezett a célegyenesbe, azonban magabiztos előnnyel Horváth Mihály (Buruczki Training System – BTS SE) nyerte a sprintet, megelőzve a második Ferencz Soma Károlyt (Újbuda Mountain Bike SZSE) és a harmadik helyezett Kósa-Fehér Kendét (Váci Vízmű SE). A női kategóriában Benedek Virág (Mozdulj Multisport Egyesület) 3 perces előnnyel nyerte meg a versenyt, a második Antalné Varga Anita (Kaposvári Kerékpáros Klub SE), harmadik Ivanyenko Natália (Honvéd Szondi György SE) lett.

“IX. Brigetio Országúti Mezőnyverseny: eredmények” bővebben

AKESZ bajnokság beszámoló: 5. forduló – Kínok Kínja mezőnyverseny

Vasárnap rendezték az idei AKESZ versenysorozat második mezőnyversenyét, Esztergomban. A Kínok Kínja minden alkalommal  bebizonyítja, hogy miért is ez lett a verseny neve. Az idei évben a meleg mellett, a párás idővel is meg kellett küzdeniük a versenyzőknek a Dobogókőre vezető emelkedőn kívül.
Csapatunk  11 fővel képviselte magát ezen a versenyen.
A rövid távon Csintalan Miklós indult, neki 30km volt a versenytáv, amely a Dobogókő egyszeri megmászását tartalmazta.
A hosszú táv 120km volt 1600 méter szintkülönbséggel.

“AKESZ bajnokság beszámoló: 5. forduló – Kínok Kínja mezőnyverseny” bővebben

Balatonfondo beszámoló

Május elsején szervezték az első BalatonFondo országúti kerékpáros maratont, ahol 60 km-es és 126 km-es távon lehetett versenyezni teljesen lezárt utakon.
A versenynek a Balaton-felvidék adott otthont, így igazán változatos tájegységen lehetett kerékpározni, ahol kanyargós utak és meredek dombok várták a bringásokat.

Egyesületünk tagjai is részt vettek a megmérettetésen, ahol az alábbi eredményeket érték el:

Granfondo 19-39 – Férfi kategóriában 209 fő teljesítőből:
Székely Benedek – 12. hely
Skuba Ákos – 23. hely
Vörös Gergely – 25. hely
Józsa Márton – 36. hely
Héregi Péter – 38. hely

Granfondo 50-59 – Férfi kategóriában 108 fő teljesítőből:
Mátyás István – 88. hely

Skuba Ákos beszámolója:

Tökéletes kerékpáros idő, kb 1500 nevező. Az egyetlen hátránya ezeknek a versenyeknek, hogy korán a rajtban kell állni ha jó helyről szeretnél indulni, mert az egész mezőnyön átverekedni magad az elején lehetetlen. Mi a 4. sorból tudtunk rajtolni.

Röviddel az éles rajt után Gella emelkedő, elkezdődtek a tempózások menések , én a domb tetején kb a 25. helyen értem fel. Egy 10-12 fos szökés ellépett amiben Beni is benne volt tőlünk, mi pedig 2en zárkóztunk fel a maradék 10-12 főre.

Az 50. km-ig egész nyugis volt a tempó, viszont az emelkedőket mindig nagyon megnyomtuk, 55kmnel viszont iszonyat nagy üldözés kezdődött el egy oldalszeles részen, ahonnan sajnos kiszakadtam így 18km szóló következett , amit saját tempón nyomtam, mivel tudtam, hogy innen egyedül nem érek be, hátulról úgyis elkapnak az üldözők. Az üldözők végül felértek az elmenésre így nagyon bosszantó, hogy nem tudtam ott maradni a 2. csoportban. Öten zárkóztak fel rám, majd hatan szépen együtt dolgozva haladtunk, kb 100kmnel aztán egy nagyobb csoport csapott hátba minket , velük közösen haladtunk a célig, én személy szerint a sprintet nem akartam erőltetni , nyugisan begurultam.

2023 Sportünnep Komárom

Év férfi sportolója jelölt a Komárom Városi Sportünnepen Kuba Ronald!
Gratulálunk! 👏👏

AKESZ bajnokság beszámoló: 4. forduló – Péti Nagydíj

Április 30-án szervezték a XXIII. Péti Nagydíjat, ami a Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokság 4. fordulója volt. A 19,5 km-es egyenkénti indítású versenyen erős, néhol viharos szél várta a versenyzőket. Csapatunkból Csintalan Miklós fért fel a dobogóra, aki Senior3  korcsoportban a 3. helyezést érte el.
Tagjaink eredményei:
Skuba Ákos – Elit2 – 6. hely
Vörös Gergely – Elit2 – 8. hely
Józsa Márton – Elit1 – 8. hely

Ácsi Családi Majális – töretlen népszerűséggel

Május 1-én az Ácsi Családi Majálison két kerékpáros túrával készültünk a sportolni vágyóknak, ahol a résztvevők az erdő szépségei mellett megtapasztalhatták a csoportos kerékpározás szuper élményét.
A remek sportprogram mellett a rendezvényközpontban található sátrunknál több mint 100 adag meleg étellel készültünk a családoknak, ezzel hozzájárulva a majális színvonalas lebonyolításához.

Komárom-Gönyű-Komárom bringatúrát tartottunk

Április 30-án kerékpáros túrát szerveztünk Komáromban, amivel szerettük volna színesebbé tenni a Komáromi Napok rendezvénysorozatot, továbbá népszerűsíteni a Komárom – Gönyű kerékpáros útvonalat a kerékpározást szeretők körében.
A résztvevőknek a Komárom -Gönyű – Komárom 40 km-es útvonalat kellett teljesíteni erős, néhol viharos szélben. A túra sikeres teljesítőit egyesületünk kulacsával, bögréjével és lámpákkal jutalmaztuk.
A gyerekek sem unatkoztak, kifestőkkel, tesztekkel és ügyességi pályával fejleszthették magukat.
Köszönjük a süteményeket az IREKS-STAMAG Kft.nek!
Gratulálunk mindenkinek és köszönjük, hogy velünk tartottatok!
Eredmények: LINK
További képek az albumba még feltöltésre kerülnek.

AKESZ bajnokság beszámoló: 3. forduló – Stop Cukrászda Időfutam


Szép számban láthattak Brigetio mezt azok, akik kilátogattak Tarjánba, a XXXI. Stop-Cukrászda Időfutam versenyre. Az indulóknak jelentős szintemelkedéssel is meg kellett birkózni mind a két távon.

Egyesületünk tagjainak eredményei:

A 15 km-es távon:

Senior2 kategóriában Leányvári József 7. hely
Senior3 kategóriában Csintalan Miklós 3. hely

A 25 km-es távon:

U19 kategóriában Vörös Bence 3. hely

Elit1 kategóriában:
Kuba Ronald 2. hely
Vörös Gergő 9. hely
Madarász Áron 12. hely
Héregi Péter 13. hely
Madarász Ádám 15. hely
Józsa Márton 17. hely

Elit2 kategóriában:
Skuba Ákos 9. hely
Vörös Gergely 11. hely

Master férfi kategóriában:
Graszl Ján 23. hely

WElit kategóriában:
Aszalós Anna 4. hely

AKESZ bajnokság beszámoló: 2. forduló – Békás Időfutam

Egyesületünk három tagja a vasárnapi Kerékvár-Békás Időfutamon mérette meg magát. A hideg, szeles időn kívül a pálya helyenkénti silány útminősége is nehezítette a távot. Ennek ellenére, szép eredmények és átlagok születtek.
Skuba Ákos: Elit2 korcsoport 10. helyezés
Csintalan Miklós: Senior3 korcsoport 3. helyezés
Aszalós Anna: WElit korcsoport 6. helyezés
Gratulálunk az eredményekhez!

AKESZ bajnokság beszámoló: 1. forduló – Kajdacs

Március 25-én elkezdődött a várva várt 2023-as országúti kerékpáros szezon csapatunk számára is. Az AKESZ első fordulóján, Kajdacson állt rajtvonalhoz csapatunk 8 tagja.
A versenynapra esőt és erős szelet ígértek, ebből szerencsére csak az erős szél nehezítette a versenyzőket. Az erős oldalszél a rajtot követő egyenesben mind az 5 körben próbára tette csapatunk tagjait, akik szerencsére sikeresen átvették a támadásokat a jó helyezkedés eredményeként.
Az Elite 1 és Elite 2 kategóriának 5, az Elite hölgyeknek 3, a Senior kategóriának pedig 1 kört kellett teljesíteni.
Senior kategóriában Csintalan Miklós képviselte a csapatot. Ő kiváló helyezkedéssel teljesítette a csapatot, ám sajnos egy fő ellógott az U17-es fiúk egyik csoportjával, így a második helyen ért célba.
Elite nők között Aszalós Anna indult. Neki három kört kellett teljesítenie, egy kisebb csoportban közösen összedolgozva értek célba. Ez az erős verseny a harmadik helyet eredményezte számára.
Csapatunkból 6 fő indult az Elite 1 és 2-es kategóriában. A fiúk végig együtt közlekedtek a mezőnyben. A tempó végig nagyon magas volt, emellett a taktikus helyezkedés is sok erőt igényelt a főmezőnyben maradáshoz. Sajnos Martini Bence a harmadik körben defekt miatt feladni kényszerült a versenyt, majd egy körrel később Madarász Áron került bele egy kisebb bukásba, de szerencsére nem ért földet, így sérülés nélkül megúszta az esetet, de kiállni kényszerült a kerékpár enyhe sérülései miatt.
A befutónál Skuba Ákosban maradt a legtöbb erő, taktikusan helyezkedve az elsők között kezdhette meg a sprintet a visszafordító kanyar után.
Az eredmények a következőképpen alakultak:
Skuba Ákos:Elite2- 4.hely
Vörös Gergely: Elite 2- 8.hely
dr.Madarász Ádám: Elite1-7.hely
Józsa Márton: Elite 1-8.hely
Héregi Péter: Elite- 20.hely
Alább Ákos beszámolóját olvashatjátok a versenyről:
Szombaton a Kajdacsi nagydíjon vettünk részt a csapattal.
Már korán reggel indulni kellett mert nem a legközelebbi versenyek egyike. Megérkezésünk után szomorúan tapasztaltuk, hogy 8000ft-os nevezési költségért legalább egy chipes időmérés lehetett volna az árban..🙂 mindegy nem ezen múlt
A versenyről: a táv 110km egy körpályán (5kör) tükör aszfalt, full sík, benne egy nagyon pici kaptatóval. Elég nagy szél volt a verseny alatt végig, néha sütött a nap valamikor pedig beborult és szemerkélt az eső.
Első 2 kör viszonylag nyugis de voltak azért próbálkozások , könnyen átvette mindenki, aztán a 3. körben az oldal szembeszeles részen brutál támadások kezdődtek, támadásra támadás legalább egy 7-8db ha jól emlékszem, szerencsére mindegyiket át tudtam/tudtuk venni, ha itt nem vagy résen könnyen vége is lehet a versenyednek, meg is szakadt a sor mögöttünk de aztán szinte megálltunk elöl és a mögöttünk lévők felzárkóztak. Bence ebben a körben sajnos defektet kapott így fel kellett adnia a versenyt, 4. kör laza pár akció viszont kezdett egyre idegesebb lenni a mezőny aminek meg is lett az eredménye, volt egy bukás mögöttünk amiben sajnos Áron is benne volt, de ügyesen ki tudta védeni és bele ugrott az árokba 😀 aztán az utolsó körben megint támadásra támadás, egy Lotusos el is tudott szökni egyedül, próbáltunk utána menni de nem közeledett, 2x én is akcióztam a végén mondván talán el tudunk lépni páran de sajnos a Lotus mindvégig szépen reagált minden támadásunkra 😞
A kör végén volt egy visszafordító onnan kezdődött a sprint a helyezésekért, elég jó helyen tudtam fordulni (4.-5.) de sajnos beszorultam, így nem tudtam a legjobban kigyorsítani, összetettben kb a 15. helyen jöttem meg kategóriában pedig a 4. Helyezést sikerült összehozni.
Számokban: 110km 2h35min, 43km/h átlagsebesség
Gergő sajnos hiányzik a képről mert éppen táplálkozott 😃
Szezon kezdésnek tökéletes volt.