Beszámoló: Seredmaraton

Május 22-én, vasárnap került megrendezésre Szlovákiában Sered településén a 2022-es Seredmaraton. A verseny egy dimbes-dombos 130km-es etap volt amit különösen nehézzé tett az aznapi erős, néhol orkán erejű szél. Csapatunkat 3 fő – dr. Madarász Ádám, Skuba Ákos és Héregi Péter – képviselte.
A fiúk a verseny kezdeti szakaszában a mezőny közepén haladtak, ám több kisebb bukás után meg-meg szakadt a sor előttük. Ezt Ádám bánta a legjobban, hiszen előtte történt egy kisebb bukás, és a sor annyira megnyúlt, hogy elveszítette a kontaktot az első csoporttal.
Ákos és Peti egymáshoz közel helyezkedtek az élmezőnyben, a három hosszabb dombot is megfelelő helyen teljesítették, így egészen a 120. km-ig a főmezőnnyel haladtak. Itt sajnos előttük is megszakadt a sor az utolsó emelkedőn, így a főmezőnyhöz képest 3 perc hátránnyal értek célba.
A 130 km-t 1000 méter szintkülönbséggel 41-es átlaggal teljesítették.
Elite1 kategóriában Peti 18. helyen, Ádám a 28. helyen, míg Ákos Elite2-ben a 25. helyen végzett.