Top Maraton sorozat: Mátra Maraton

A hétvégén véget ért a Top Marton sorozat, ezúttal a Mátra Maratonra került sor. Egyesületünkből ezúttal öten álltak rajthoz, az év végi díjátadón ketten is érmes helyezésben fognak részesülni! Csintalan Miklós a sorozat rövid táv Master4-es korcsoportjának összetett 2. helyén végzett, míg Gelle Olívia ugyanezen a távon az U19 kategóriában érte el ugyanezt.

Eredmények:

Gelle Olívia: rövid táv U19 2. hely

Csintalan Miklós: rövid táv Master4 3. hely

Tehelné Brányik Zsuzsa: rövid táv Master3 5. hely

Tapsonyi Sándor: közép táv Master1 20. hely

Eisemann Róbert: közép táv Master1 DNF

Versenykiírás: LINK

Eredménylista: LINK

A fotókat köszönjük Bak Ferenc (LINK), Zoboki Attila (LINK), Tirszin János (LINK) fotósoknak.

Versenyzőink beszámolói az alábbiakban olvashatóak:

Robi beszámlója:

Vasárnap került megrendezésre, a Top maraton utolsó állomása, egyben az én maraton szezonom utolsó versenye is, a Mátra maraton!
Szombaton érkeztem a családommal és foglaltuk el a szállásunkat a sástói Mátra Kempingben! Még aznap felvettem a rajt csomagot és indultunk kirándulni családdal a Kékestetőre! Autóval mentünk fel, Mátraházán a sípálya aljában megláttam Sanyit, amint épp nekiindult a hegymenetnek! Odaköszöntem, aztán mentünk is tovább!
Később, este én is kimentem egy kis átmozgatókörre, aztán készültem pihenni a másnapi versenyre!
Másnap reggel, kipihenten ébredtem, megreggeliztem és már indultam is a központba! Ott összefutottam csapatunk többi tagjával is, Sanyiékkal, Mikibáékkal, Olíviáékkal! A Nutrixxion jóvoltából két kulacsot vettem magamhoz, hogy a Mátrafüredi frissítőpontnál Sanyi anyukája fel tudja nekem adni!
Egy pár fotó, aztán Sanyival indultunk is melegíteni!
Időben be tudtunk állni a rajtsorba és egész jó pozícióból vághattunk neki a versenynek!
Lassú rajttal indultunk… kicsit túl lassú volt a rajt és a kereszteződésekben nagyon betömörültünk, majd a főútra érve elengedték a mezőnyt és indultunk is felfelé!
Sanyi megint kilőtt, nem is tudtam lekövetni, de azért látótávolságban maradt! Az aszfalton ment a helyezkedés, mire a sípályához értünk, már széthúzódott a sor!
A sípálya meredek lankáin még tudtam pár pozíciót javítani!
Sanyi olyan 100m-re lehetett tőlem, a teteje felé meg kellett állnia, mert egekbe futott a pulzusa, itt utolértem, majd újra megindult felfelé a csúcsig! Aztán indultunk lefelé Mátrafüredre! Elég sziklás, technikás ösvényen vezetett az erdőben, itt ismét utolértem Sanyit, el is mentem mellette!
Aztán beragadtam két fiatal mögé, de amit kiértünk a szélesebb erdei útra, őket is megelőztem!
Elég rázós, köves, technikás, hosszú lefelé kezdődött, ez az én pályám! 🙂
Az egyik Brigetios kulacsomat el is hagytam a rázós lefelében, de Mátrafüreden várt a két teli kulacs, így annyira nem sajnáltam!
Mátrafüreden megtörtén a frissítés és indultam is tovább!
Innen elég hullámos út vezetett felfelé! Megvolt a tempóm és haladtam egy kisebb bolyban!
Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy mászkál alattam a nyereg! Azt hittem kilazult a rögzítőcsavar, de sajnos nem az volt! Mikor le akartam ülni, kiesett alólam az ülés… eltörött a nyeregcsövem! 🙁 És már megint az átkozott technikai problémák! 🙁
Gyors felkaptam a nyerget a törött csővel, beraktam a mezembe és folytattam az utam állva tekerve, de már közel sem tudtam azt a tempót tartani, amit előtte! A meredek felfelékben elforgott a hátsó kerék, a lefelékben nem tudtam korrigálni… azért ilyenkor is van szerepe a nyeregnek! Itt tudtam, hogy ezt a versenyt sem tudom befejezni! 🙁
Sanyi is utolért, először észre sem vette, hogy mi történt! Pár szót váltottunk, aztán bíztattam, hogy gyerünk, menjen tovább!
Még volt jó 10-12km-em, hogy elérjek a következő frissítőig, ezt állva tekertem (már ahol tudtam)!
Kiérve az aszfaltra jött egy szervezői teherautó, ahova felpakoltuk a bringát és visszavitt a központba!
Itt összefutottam Mikibával, aki már beért a rövidtávról! Elmeséltük egymásnak a viszontagságos versenyünket, közben beértek a többiek is rövidtávról, pár gyors fotó, aztán indultam letusolni, hogy mire Sanyi beér tudjak képeket készíteni róla!
Sanyi elég kimerülten ért célba, azért tudtam pár jó fotót készíteni a célba érkezéséről! Megettük az ebédünkt, pár szót még váltottunk, aztán én mentem a gyerekekkel kaladparkozni, aztán haza! Mindezek ellenére jól érzem magam, bár a Top maraton sorozatot “elbuktam” két feladott versennyel, de jó formában érzem magam! Jövőre folyt. köv.!
A Peppe időfutam a következő, utána már csak a “hazai” Brigetio időfutam és a versenyszezon le is zárul, indulhat a jövő évi felkészülés! 🙂
Remélem lezárul ez az utóbbi balszerencse sorozat is! 🙂
Fel a fejjel, csak előre! Hajrá!

Sanyi beszámolója:

Augusztus utolsó hétvégéjéhez érkeztünk. Ez egyben a Top Maraton sorozat záró akkordját is jelenti hosszú ideje. Miután sikerült az előző fordulóban egy remek helyet szerezni,
bizakodva vártam ezt a fordulót is.
Azonban kissé elvetettem a sulykot, és nem úgy jött ki a lépés, ahogy azt előzetesen vártam. Mindjárt részletezem is, hogy miért. A versenyt megelőző másfél hétben úgy adódott, hogy nem végeztem bringás edzéseket, azonban a verseny hetében, csütörtökön az idén már jól bevált országúti kör, a Komárom-Nagyigmánd-Győr-Komárom lett újra a programba iktatva. Itt még minden frankón ment. Aztán gondoltam egyet, és aznap, az edzőterem felé vettem az irányt, és gondoltam, hogy előterhelés gyanánt – guggolás gyakorlattal – jól bedurrantom a combjaimat, hogy “szokják” a mátrai sípálya kihívásait. Hát ezzel lettek bajok…
Két napjára rá, a szombati utazás során olyan mértékű izomláz lett a combjaimban, hogy az autóból való ki-be szállás sem esett jól. Valamivel dél múltával érkeztem a verseny helyszínére, ezúttal a családomból, édesanyám társaságában utaztam. A rajtcsomag átvételét követően a parádsasvári szállásunkat kerestük fel. Aztán egy rövid pihenő után neki i láttam, hogy pályajárásra adjam a fejem. Mivel tavaly nem versenyeztem a sorozatban, számomra új volt, hogy a közép és hosszútáv első köre nem a kalandparkba, hanem egészen Mátrafüredig zúzott le Kékestetőről. Gondoltam, hogy ezt be kéne járni.
Az első dolog ami szembeötlő volt, hogy bizony Parádsasvár – Mátraháza között lévő szerpentines felfele közel 350 m szintkülönbséggel bír, ami fél óra mászást eredményezett. Hamar át is kellett értékelnem a dolgokat, mert a rövid táv bejárása is a nap programját kellett hogy képezze. Ennek eredményeképp, a sípályát próbáltam ki elsőre – ennek aljában futottam össze csapattársammal, Robival, aki épp ekkor érkezett családjával a Mátrába. Hamar szembesültem vele, hogy a verseny során ez lesz a kritikus pontja a versenynek. A pulzusom többször elérte a maximumot, ráadásul a lábamból sem akart az izomláz kínzó érzése csak úgy elmúlni.
Miután felértem, aszfalton gurultam vissza Gyöngyös-Sástóra, hogy másik csapattársam, Olívia társaságában a rövid táv komplett körének nekiugorjunk. Negyed 5-öt írtunk, mire erre sor került. Kényelmes tempóban haladtunk, tekintve hogy egyikünk se érezze ennek másnapi hatásait a versenyen. Galyatetőig kifejezetten élvezetes a nyomvonal, szinte végig aszfaltos út vezetett odáig. Azt követően azonban voltak combos emelkedők, és hát a Mátra köves mivolta is szembeötlő volt.
A pályának van egy olyan szakasza, amely évről-évre igazi kihívást tartogat. Nevezetesen a Rudolf-tanya környéke, ahol egy DH-s lefelét követően egy patakátkelés után felfelé kell haladni a köves-gyökeres ösvényen. Ez nekem még soha nem ment nyeregből – most sem. Aztán innen egy továbbra is nagyon egyenletlen, köves út vezet az utolsó frissítőállomásig, ami a Vörösmarty-pihenőnél szokott lenni.
Mire idáig jutottunk, már erőteljesen kezdett esteledni, kb. 19 óra magasságába jártunk. Egy hullámos szakasza van itt a távnak, itt még jócskán akadnak meredek kaptatók is.
A rajt-cél területre kb. háromnegyed 8 magasságába jutottunk el, és mindketten úgy éreztük, hogy ennyi mára elég is volt.
Vasárnap valamivel 8 óra utáni időpontban értünk ki a kalandparkba. Nagy volt a sürgés-forgás, és az idő előrehaladtával a nap is egyre fényesebb arcát mutatta. Először Zsuzsával és Miki ‘bával futottam össze a parkolóban az egyesületből, de aztán jött Robi és Olívia is. Zsuzsa fincsi áfonyás sütijéből jól belakmároztam, nem is gondoltam volna, hogy ez a későbbiekben még jól is fog jönni. De erről kicsit később.
Elindultunk a melegítő körünkre Robival és Miki ‘bá-val. Mivel a közepeseket rajtoltatták utoljára, a 10:40-es rajtig Robival még egy kört iktattunk melegítés gyanánt. Aztán úgy 10:15 óra magasságában el is foglaltuk mi is a helyünket a rajtban, hogy kedvező pozícióból kezdhessük meg a lassú rajtot.
A rajtban hideg vizet szürcsölgettünk, mert éreztük, hogy a melegre oda kell figyelni. Én lenyomtam közben egy Nutrixxion energiaszeletet, de nem maradhatott el az Acceler teljesítményfokozó tabi sem.
A 24-es főútra kiérvén egyszer csak szabadjára engedték a mezőnyt. Az én taktikám az volt, hogy a Kékesi-csúcs eléréséig próbálok egy jó pozíciót kiharcolni, majd ezt követően védeni az addig megszerzett helyezést. Sípályáig egész jól éreztem magam, minden a tervek szerint zajlott. Viszont aztán kétszer is bele futottam abba, hogy meg kellett állnom, ugyanis 190-es pulzus mellett egyszerűen ne bírtam terhelni magam. Ennek apropóján – a második egy perces kényszerpihenőm alkalmával – Robi utolért, majd be is előzött. Láttam rajta, hogy jó formában van, még azt is kérdezte, hogy minden rendben van-e. Mondtam is hogy természetesen igen, csak várom, hogy a pulzusom újra vállalható tartományba essen. 😛
Aztán hogy magamhoz tértem, a csúcsig újra visszafoglaltam jópár pozíciót. Köves, helyenként egynyomos lefelé következett. Itt fejet kellett hajtanom pár sporttársnak. Robi is úgy zúzott el a lefelében, mintha ez semmi veszéllyel nem járna. Én viszont nem akartam túlvállalni magam. Már csak azért sem, mert valahogy a hátsó fékem lelevegősödött, és volt hogy a markolatig esett be a fékkar egy fékezés alkalmával. Szóval cseppet sem voltam nyugodt a helyzet miatt.
A Mátrafüredi frissítőpontot Robi kb. 2 perc előnnyel érte el, itt édesanyám közreműködésével mindketten megkaptuk a két teli kulacsunkat. Nekem egy teljesen új szakasz következett innentől – mert mint ahogy említettem – tavaly nem indultam itt.
Itt még nem éreztem azt, hogy frissítésre szükségem lenne. Bár egy magnézium ampullát lenyomtam, de azt csak olyan megelőző jelleggel. Meg persze az óránkénti Acceler tablettáról sem feledkeztem meg. Egyszer csak Robira lettem figyelmes, aki kiállva tekert előttem. Nekem akkor még le sem esett, hogy ez nem véletlen, ugyanis nyeregcsöve letörött menetközben! Sajnos ez egyúttal azt is jelentette, hogy fel kell, hogy adja a versenyét. Sajnáltam, de ezt a helyzetet nem lehet csak úgy megoldani verseny közben.
Egy Nutrixxion koffeines energia gélt ettem még az aszfaltos felfelében, mely a Galyatető előtti frissítő állomáshoz vezetett. Ott aztán újabb két kulacs italt kellett magamhoz vennem. Kellett, mert az idő megkívánta. Viszont itt sem ettem, inkább csak azt éreztem, hogy a sok folyadéktól el vagyok telve.
Miután letudtam  Galyatető utáni DH-s részt, a hosszú táv abszolút harmadik helyezettje, Szathmáry Andris robogott el mellettem. Gyorsan közelítettünk a Rudolf-tanya környéki kritikus szakaszhoz. Hát erről most sem tudok semmi pozitívat írni, egyszerűen vártam, hogy letudjam. Mire a Vörösmarty-pihenőhöz vezető meredek részhez értem, több hosszú távú versenyző is beelőzött. Persze volt köztük közép távos is, de itt már nem ment a ritmusváltás. Frissítőponton egy kulacsot még újratöltettem, de innen is energiapótlás nélkül mentem tovább. Hiba volt. Ugyanis megközelítőleg 10 km lehetett hátra, de teljesítményem exponencionálisan romlott. 😛
Szinte csak egy DH-zós 5km-es szakasz volt csak hátra, mikor éreztem, hogy elértem teljesítőképességem határát. Még épp hogy nem szürkeárnyalatosban láttam a világot, de a hangok körülöttem már furcsák voltak. Ezen a szakaszon bár pozíciót nem veszítettem, a célba úgy érkeztem, hogy tudomásom sem volt róla, hogy két sporttárs közvetlenül a nyakamon loholva ért a célba. 😛
Rendesen elkészültem, és kellett vagy bő fél óra, hogy újra magamhoz térjek. Ezúttal a Master1 20-ik helyén érkeztem, ami bár két éve még álomnak tűnt, ezúttal kissé csalódásként éltem meg.
Aztán jöhetett a jól megérdemelt ebéd, és itt realizálódott bennem, hogy bizony ez a verseny a nem megfelelő táplálkozáson ment el. Az egyesületből Olívia és Miki ‘bá is dobogón végzett, ezzel mindketten biztosították és végi dobogós helyezésüket, amihez ezúton is gratulálok. Év közbeni edzőpartnerem, Fekete Zsolti is hozta konstans formáját, ő negyedik alkalommal is a dobogó alsó fokára állhatott fel, amihez szintén jár a gratuláció! Köszönöm is neki a szezonbeli közös edzéseket, az ezévi mutatott formám új csúcs számomra, amihez ez kellett.